Pontosan 30 évet éltem le úgy, hogy soha eszembe se jutott, hogy valaha bármilyen problémám lesz a tejjel. Pedig voltak gondjaim. De ki gondolná, hogy pont egy ilyen kedves barátja fogja hátba támadni, mint amilyen nekem a fehér nedű. Valójában nem is a tejről mint italról van szó, csak néhanapján jutott eszembe, hogy egy-két kortyot fogyasszak belőle, inkább a belőle készült sok finomság volt a mindennapjaim szerves része. A különféle sajtok, mint a parenyica és a gomolya, valamint az ínyenc házi sajtok (áfonyás, diós, vagy éppen a fűszeres, szép, színes és ízlelőbimbókat kivirágoztató példányok). A sajtokon kívül ott a tejföl és a tejszín, majdnem minden nap használtam a főzéshez. A natúr joghurtról nem is beszélve, amivel kapcsolatban szentül meg voltam győződve, mennyire jót teszek az egészségemnek, ha minden nap megadom ezt a kellemes örömöt az emésztőrendszeremnek. Sőt! Amíg Szofika kislányomat vártam, volt egy időszak, amikor semmi mást nem tudtam enni, csakis joghurtot és banánt. Nem azért, mert kívánós voltam, inkább azért, mert nemkívánós voltam, csak ezt a két dolgot voltam képes megenni. A tej tehát ekkor sem hagyott cserben…
Ha ilyen jó barátok voltunk, akkor mégis mi történt?
A fentiekben taglaltam a tejjel való kapcsolatom, most életem egy másik kis epizódjáról fogok beszélni. 2016 nyarán döbbentem rá, hogy lassan 2 éve szenvedek erősen viszkető ekcémámtól, és nem is értem, miért nem mentem még orvoshoz. Alattomos egy dolog, időnként néhány napra eltűnik, ilyenkor mindig fellélegzem, hogy vége. Aztán ismét hetekig viszket. Először csak a lábfejemen jelent meg, aztán hónapok elteltével egyre több helyen. Babavárásom második felében néhány hónapra eltűnt – nyilván hormonális változások, stressz is befolyásolja a tünetek jelenlétét, erősségét – , majd sajnos ismét megérkezett a nem várt látogató. Egyre több helyen kezdett előbukkanni: pl. a könyökhajlataimban, a térdhajlataimban, a köldökömnél és a nyakamon. A legfőbb gondom az volt velük, hogy olyan viszketőrohamok törtek rám, hogy véresre vakartam magam és ezeken a területeken sokszor égett, húzódott a bőröm, és megvastagodott. Egyértelművé vált, hogy valamit tenni kell!
Egy kuponos ajánlat ébresztett fel. Ekcéma, bőrgyulladásos problémák okának felderítése – ha jól emlékszem, valami hasonló címen futott a hirdetés, ami egyből felkeltette a figyelmem. Megszólalt bennem egy hang:
“Cselekedni kell, ez a hirdetés nekem lett címezve!”
Azonnal megvásároltam a kupont, időpontot egyeztettem, időközben kiderült számomra, hogy egy kínai orvoslással foglalkozó természetgyógyászhoz fogok menni. Belevágtam, és az az igazság, hogy vegyes érzésekkel jöttem ki a vizsgálatról. Olyan dolgokat mondott, amitől sokkos állapotba kerültem és azt sem tudtam, mit gondoljak. Nekem tényleg ennyi bajom van? Én ezt miért nem vettem eddig észre? Ennyire nem érdekelt eddig, hogy vagyok? Nem elég, hogy súlyos vitamin- és ásványianyag-hiánnyal küzdök, nagy mértékű belső stressz is tombol bennem, de amire leginkább kimozdultam a kis komfortzónámból, amikor az illető úr megállapította az ún. biorezonanciás vizsgálattal, hogy gluténérzékenységem van – nem cöliákiás – és a tejre is allergiás vagyok. Le voltam sújtva. Hirtelen azt sem tudtam, elhiggyem-e. Viszont nagyon elgondolkodtatott, mivel több olyan megállapítást tett, amit nem tudhatott rólam, mégis egyezett a valósággal. Szembesített az alvási, ill. emésztési szokásaimmal – vagy inkább zavaraimmal -, pedig erről egy szót sem szóltam neki, és valóban stimmelt, amit mondott. Ennek ellenére mégis félig-meddig szkeptikusként kezeltem a dolgot, de ez részletkérdés, és sosem térek a lényegre, ha ebbe is belebonyolódok…A természetgyógyásznál tett látogatásom egy kezdő lökés volt, hogy elkezdjek nyomozni, mivel is gyűlik meg a bajom.
Mivel tizenéve emésztési panaszokkal is küzdök és eléggé zavaró mértékű puffadással – főként bizonyos ételek esetén -, ezért a glutént talán picit hajlandóbb voltam elhinni, na de a tej…? Egyszerűen nem értettem. Egy adag tészta után kifejezetten fáj a hasam, felfúvódok, mint egy béka, de egy sajtnál vagy joghurtnál ezt nem figyeltem meg. Vagy csak nem is akartam észrevenni, mert valami rózsaszín szemüvegen át szemléltem eddig a tejtermékeket? Nem akartam elhinni. A glutén- és laktózmentes termékek fogyasztására még picit hajlandó voltam divatjelenségként is tekinteni, leírhatatlan az érzés, hogy majd pont nekem gyűlik meg a tejjel a bajom!
Mivel teljesen tájékozatlan voltam a témában, elolvastam néhány cikket, és megállapítottam, hogy aki picit is beleássa magát, az első, amit megtanul: van laktózintolerancia és tejfehérje-allergia. Két különböző dolog: az előbbi tulajdonképpen tejcukor érzékenységet jelent, ami felszívódási zavar; utóbbi pedig allergia, ami jellemzően bőrtünetekkel is együtt jár. (Rengeteg cikk található a neten a két dolog különbségéről). Azzal sem voltam tisztában, tulajdonképpen melyik problémával állok szemben, így kitűztem a célt: kinyomozom, hogy a laktóz vagy a tejfehérje a ludas, vagy esetleg – titkon reménykedtem – egyik sem!
Irány tehát a bőrgyógyász és a gasztroenterológus, gondoltam. A következő bejegyzésekben megosztom veletek, mit derítettek ki velem kapcsolatban a szakorvosok.
Ha tetszett, amit olvastál, kövess a Facebookon, hogy ne maradj le a folytatásról! 🙂
Ha szívesen kipróbálnád tejmentes receptjeimet, akkor kattints IDE!
Kedves Dóra! Köszönöm szépen a biztatást! 🙂 A kislányának kívánom a legjobbakat, és kitartást neki a diétához! Igyekszem rendszeresen megosztani a tapasztalataimat. Örülök, ha segítve szórakoztathatok! 🙂 Orvos diagnosztizálta már nála egyébként a laktózérzékenységet?
Kedves Kata! Kíváncsian várom a következő posztodat. Nagyon aktuális a téma nálunk is, a 13 éves, tejimádó kislányomnál az ünnepek előtt vettük észre, hogy laktózérzékeny lehet, mert puffad(: Mivel mi is most kezdjük a laktózmentes életet, nagyon várjuk a tapasztalataidat! mog sok ilyen remek stílusú posztot!!