Január elején tartottunk a történetben. Ekkor már a kezemben volt a vérvétel (ételallergia-vizsgálat) eredménye, amely szerint a tejfehérjére allergiás vagyok, következésképp a doktornő szigorú tejmentes diétát írt elő.
Emellett február végére kaptam időpontot az ún. epicután tesztre, melynek során a hátamra ragasztanak különféle allergén tesztanyagokat (ilyen allergének többek között a fémek, kozmetikumok is). Megjegyezném, hogy a doktornő a fémre is gyanakszik, ugyanis a köldököm környékén is felütötte fejét az ekcéma (a farmernadrág fém gombjának hátoldalával érintkezik), és a tenyerem sem volt valami lenyűgöző látvány. Ennek láttán megjegyezte, hogy ilyen esetben problémát okozhat az is, ha a fém evőeszközökkel érintkezek. Hirtelen felvillant előttem egy jövőbeni kép, amint kis családommal egy étteremben ülünk, és a pincérnő meghökkenve mered rám, miután megkérem, hogy legyen szíves műanyag evőeszközöket szervírozni az ebédem mellé.
E kis kitérő után kanyarodjunk vissza a tejjel kapcsolatos problémára. Tehát a vérvétel eredménye szerint a tejfehérjével sajnos nem vagyok kibékülve. A kilégzési tesztre – melynek célja a laktózérzékenység vizsgálata – még akkor kaptam időpontot, amikor még nem ismertük a vérvétel eredményét. Az előzőekben már volt szó róla, hogy január 3-án lezajlott az egyik kilégzési teszt – két alkalomra adtak időpontot, az első alkalom ezzel letudva. Egy héttel később déjà vu érzés kerített hatalmába, hiszen ugyanabban a majdnem hajnali időpontban érkeztem, ugyanabban a megviselt állapotban: éhgyomros vizsgálat lévén, étlen-szomjan.
Úgy gondoltam, ha már vannak időpontjaim a kilégzési tesztekre, természetesen elmegyek, de nem gondoltam, hogy bármi befolyással lesz ez az egész hercehurca a mindennapjaimra, hiszen azóta megkaptam a vérvétel eredményét, amely szerint a tejfehérjével kapcsolatos a problémám.
Rengeteg helyen olvashatunk róla, mennyi mindenben különbözik egymástól a tejfehérje-allergia és a laktózintolerancia, ez a tény a témában már szinte közhelynek számít. A tejallergia a tejfehérjére adott allergiás reakció. A laktózintolerancia esetében pedig a laktóz, azaz a tejcukor a probléma forrása, és nem allergiáról, hanem felszívódási zavarról van szó. Mivel két homlokegyenest különböző dologról van szó, gondoltam, ha a vérvétel eredménye szerint a tejfehérjével problémám van, akkor tejallergiás vagyok, de laktózérzékeny nem. Tehát ebből adódóan kicsit feleslegesnek is tűntek ezek a kilégzéses vizsgálatok.
Amikor második alkalommal vettem részt a kilégzési teszten, a vizsgálat után a gasztroenterológus doktornő is fogadott. Megnézte az étkezési naplóm, amit korábban kért; az jól látszott benne, hogy puffadásos panaszaim leginkább akkor voltak, amikor tésztafélét, kenyeret, esetleg péksüteményt fogyasztottam. Viszont az tény, hogy az étkezés több esetben sajttal is együtt járt (pl. bolognai tészta, szendvics). Nos, összesítve történt három különböző vizsgálat: LMG (ételallergia-teszt, vérvétel), laborvizsgálat és a kilégzési tesztek (oldott laktózzal és laktulózzal).
Ezek eredményeit összesítve a doktornő elmondta, hogy cöliákiás gluténérzékenység és búzaallergia nem áll fenn; viszont nem csak a tejfehérjével van gondom, hanem laktózérzékeny is vagyok. Az utóbbi dologra rácsodálkoztam…
Eleinte nem is sejtettem, hogy az én esetemben nem is olyan rossz dolog, hogy így alakult. A doktornő mondta, hogy azonnal kiállítják nekem az igazolást, amivel adókedvezményt tudok igényelni. Nyilvánvalóan jobban örülnék, ha nem lenne erre szükség, és a tejhelyettesítő élelmiszerek egyébként is kb. háromszorosába kerülnek a tejtermékeknek (akár a tejre, sajtra, joghurtra vagy tejmentes étcsokira kínált alternatívák). A laktózmenteseknek nem ennyire szörnyűséges az ára – bár szintén magasabb a hagyományos tejtermékekénél-, de én ugyebár nem vagyok a laktózmentesekkel kisegítve, mivel a tejfehérjét is ki kell iktatnom az étrendemből, nem csak a tejcukrot.
Tehát miért is jártam jól azzal, hogy laktózérzékeny is vagyok?
Megtudtam, hogy érdekes módon a tejfehérje-allergiára nem jár adókedvezmény, csak a laktózintoleranciára. Ennek okát viszont a mai napig nem sikerült megfejtenem… Akinek a laktózmentes termékek is megfelelő alternatívát jelentenek, annak jóval több termék közül van lehetősége választani, és árban is szolidabbak azért, mint a növényi tejek, sajtok, joghurtok. Értetlenül állok a dolog előtt, miért nem illeti meg azokat az embereket a kedvezmény, akik csak ezekkel az igencsak borsos árú növényi készítményekkel tudják helyettesíteni a tejtermékeket. Ezért mondom, hogy ilyen szempontból szerencsém van, mert ha „csak” tejfehérje-allergiám lenne, ugyanúgy ki kellene zárnom mindenféle tejszármazékot az étrendemből, viszont ehhez nem kaphatnék semmiféle anyagi támogatást, ami igencsak siralmas lenne a családi kasszára nézve…
A lényeg, hogy az igazolás a kezemben volt, amely szerint
súlyosan fogyatékos személynek minősülök…
Ennek láttán majdnem felkacagtam, de azért mégis sikerült kellőképpen fegyelmeznem rakoncátlankodó arcizmaim. No de nem az én saram, hogy a súlyos fogyaték a köznyelvben kissé más értelemmel bír, mint amiképpen jogszabályainkban meg van határozva.
Itt ismét a fülembe csengtek a természetgyógyász szavai. Ő ugyebár tejallergiát és nem cöliákiás gluténérzékenységet (NCGS-t) állapított meg. Az előbbi megállapítása bebizonyosodott, az utóbbival kapcsolatban pedig még nem tudom pontosan, mit kezdjek.
A nem cöliákiás gluténszenzitivitás (NCGS) jelentéséről később tájékozódtam. A cöliákia tulajdonképpen gluténérzékenységet jelent, ami kimutatható különféle vizsgálatokkal (vérvétellel, szövettani vizsgálatokkal). Az NCGS pedig sajnos a jelenlegi diagnosztikai eljárásokkal nem kimutatható, viszont ugyanazok a tünetek jellemzik, mint a cöliákiát. Alapvető különbség még a kettő között, hogy a cöliákia esetében a vékonybél is károsodott, és sok esetben társbetegségei is vannak; mindez az NCGS-re nem jellemző. Hála istennek esetemben a cöliákia kizárva.
Előzetes ismereteim fényében rákérdeztem a gasztroenterológusnál, hogy honnan tudhatom biztosan, hogy nem szenvedek NCGS-ben. A doktornő is elmondta, hogy sajnos valóban nem diagnosztizálható ez a jelenség a jelenleg rendelkezésre álló eszközökkel. Folyamatban vannak az ezzel kapcsolatos kutatások; nekem úgy tűnik, hogy eléggé gyerekcipőben járnak még. A doktornő végezetül azt javasolta, hogy az elkövetkezendő 2 hónapban a szigorú tejmentes diétára koncentráljak. Ha ez idő alatt nem leszek teljesen panaszmentes, akkor száműzzem 6 hétre a glutént az étrendemből, majd a rá következő 6 hétben pedig újra legyen a mindennapjaim része. Ez alapján a teszt alapján tudom eldönteni, hogy fennáll-e esetemben nem cöliákiás gluténérzékenység.
Mindez pontosan két hete történt. Egyre inkább közeledünk a jelenhez. Hogy azóta hogyan élem mindennapjaim? Hamarosan megtudhatjátok, milyen nehézségekkel néztem szembe, mint kezdő diétázó 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: