A recept története:
Az egyik kedvenc ételem receptjét osztom meg ma veletek. Néhány éve készítettem el először; akkor még a hagyományos, joghurttal és tejszínnel készült változatot. Sikere már akkor is vitathatatlan volt konyhám rajongói, azaz a családtagjaim körében. Egy általam nagyon kedvelt indiai étterem egyik népszerű fogásaként ismertem meg. Amikor először jártunk ezen a varázslatos helyen, a felszolgáló ezt a fogást ajánlotta mint bevezető étket pikáns konyhájuk világába. Ezen kívül található még itt jó néhány feledhetetlen élményt nyújtó étel, ha időnként valami katarktikus ízorgiára vágytunk, innen rendeltünk. Néhány hete számomra felkavaró esemény történt. Még az idén nem éttermeztünk, gondoltuk, feldobjuk a hétvégét egy finom indiai ínyencséggel. Felhívtam ezt a bizonyos éttermet, és érdeklődtem, milyen tejmentes fogást tudnának ajánlani. Sajnos azt a választ kaptam, hogy minden ételük tejszínes szósszal készül, így nem kerülhetett asztalunkra a várva várt szószba fojtott csirke. Akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy cselekednem kell, kicsit átalakítom a receptet az igényeimnek megfelelően. Így született meg ennek az ínyenc ételnek a tejmentes változata.
Vigyázat, kicsit csípős és nem kevés fűszert tartalmaz! De akinek nincs ez ellen kifogása, nem fogja megbánni, ha kipróbálja. Akár tejmentesen, akár nem!
Hozzávalók a páchoz (4 főre):
- 70 dkg csirkemell
- 1 pohár 200 grammos szójajoghurt (Joya terméket használtam)
- ha megengedheted a bendődnek, akkor ugyanennyi hagyományos joghurttal is készítheted
- fél citrom leve
- 4-5 gerezd fokhagyma
- 2 tk (=teáskanál) friss reszelt gyömbér (vagy őrölt gyömbér)
- 1 tk chilipor
- 1 tk római kömény
- 1 tk currypor
- 1 tk koriander
Hozzávalók a szószhoz:
- 500 ml paradicsompüré (jó sok szósszal szeretem)
- 1,5-2 dl kókusztej
- 80% körüli kókusztartalmú, tehát nem az egy literes kiszerelésű, kb. 10% kókuszt tartalmazó növényi tejre gondolok!
- akinek nincs problémája a tejjel, 2 dl főzőtejszínnel is elkészítheti, korábban így csináltam
- olaj vagy kókuszzsír
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 tk reszelt gyömbér
- 1 tk chili
- 2 tk pirospaprika
- 2 tk őrölt kömény
- 1 tk koriander
- 1 tk curry
- só
- 2 tk garam masala fűszerkeverék
- Tescoban lehet olcsón hozzájutni, de ha véletlenül nem sikerül, ezt kihagyva is nagyon finom ételt kapunk. Tudom, mert próbáltam, amikor a múltkor az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy egy korábbi lisztbogár invázió miatt meg kellett válnom a felbontott garam masalámtól is… Így ez a fűszer akkor kimaradt, de egy kis kurkumát zúdítottam még a pácba 🙂
Elkészítés:
- A csirkemelleket kis kockákra vágom, megsózom. A zúzott fokhagymát a csirkekockák közé keverem.
- Elkészítem a pácot, ehhez egy műanyag ételtároló dobozt szoktam használni. A joghurtot vagy szójajoghurtot beleöntöm a pácos dobozba, elkeverem a citrom kifacsart levével és a fűszerekkel. Beledobom a csirkekockákat, jól megfürdetem őket, hogy mindenhol érje a joghurtos fűszerkavalkád. Egy éjszakára a hűtőbe teszem a tetővel lezárt tárolót.
- Másnap elővesszük a csirkét, miután jól kipihente magát és összeértek benne az ízek. Ezután megsütöm. Én minigrillen szoktam sütni, ehhez semmiféle zsiradékra nincs szükségem. Kiolajozott tepsiben vagy serpenyőben is megtehetitek ugyanezt.
- Amíg sül a hús, elkészítem a szószt. A húst kb. 20-25 percig szoktam sütni a minigrillen, amikor már majdnem kész, leveszem a grillről és áttelepítem a wokba, amelyben a szósz rotyog.
- A szósz készítése wokban, vagy – ha nincs wokod – egy öblösebb, magasabb falú serpenyőben történik, amiben kényelmesen elfér a kb. 7 deci szósz és a nagy halom csirke is. 1 evőkanál olajban vagy kókuszzsírban picit dinsztelem a fokhagymát, majd beleöntöm a paradicsomszószt és a kókusztejet (vagy tejszínt) , elkeverem benne a fűszereket. Ezután pácostól beleöntjük a húskockákat és sütjük még a szósszal együtt kb. 10 percig (közepes lángon), amíg a hús meg nem sült teljesen.
- Főtt rizzsel tálalom.
- TIPP: A gyömbér és a chili mennyiségével tudod szabályozni, mennyire legyen csípős az étel. Szeretek fűszeresen enni és kedvelem a csípősebb ízeket, de nem árt óvatosnak lenni, előfordult már, hogy egy nagyobb adag gyömbérrel picit túlzásba estem!
A fogás előnyei:
- Két részletre bonthatom a főzést, ez kisgyermek mellett kifejezetten praktikus. A munka felén már szinte túl vagyok a csirke feldarabolásával és pácolásával, amit előző este végzek el.
- És persze igazán szemet és szájat gyönyörködtető lesz az élmény 🙂
Jó étvágyat!
@Mr Eggs: Ezt szerintem biztosan nem tudhatjuk. Az interneten is hol brit, hol indiai ételként olvashatunk róla, de a linkelt leírásban is szerepel, hogy vitatott az eredete. Én személy szerint indiai étteremből ismerem ezt az ételt.
Kár, hogy ez az Indai étel Brit.
en.wikipedia.org/wiki/Chicken_tikka_masala