Kata-pult,

Újabb rejtély ekcémám történetében

Egy hét híján két hónap telt el a tejmentes diétám kezdete óta, és szerencsére határozottan jobban érzem magam. A rendellenes mértékű puffadás megszűnt, és nem is tudom pontosan megmondani, mikor láttam a tükörben – emberpalánta hiányában (!) – utoljára olyan méretes pocakot, mint várandósságom 7. hónapja tájékán. Időnként kisebb mértékben előfordul, de ez már abszolút nem nevezhető kórosnak, a legtöbb ember tapasztalja ezt bizonyos ételek elfogyasztása után. Az emésztésem is javult, bár hozzáteszem, hogy néhány hete perui kovaföldet is fogyasztok reggelente egy pohár vízbe keverve, valószínűleg ennek is köszönhető ez a pozitív változás.

15057972_1317957061562134_185801427_n.png

Étkezés előtt és után, kb. 20 perc különbséggel (a diéta előtti időszakban, NEM kismamaként!)

A bőröm állapota az, ami még korántsem tekinthető normálisnak, bár sejtettem, hogy nem a tej az egyetlen tényező, ami ezért felelős. Láthatóan kevesebb helyen bukkannak elő a viszkető ekcémás foltok és jóval kisebb mértékben; kb. egy hónapja a szteroidos krém használatát is hanyagolom. Olykor előfordul, hogy elkap egy kisebb viszkető roham, de nem olyan – szó szerint – vérre menő mértékben, mint korábban, életmódváltásom előtt.

A tenyeremen éktelenkedik még egy megfejthetetlen jelenség, ami küllemre is más, mint a többi érintett zóna, ahol látványos javulást tapasztaltam. Itt nem a csokorba gyűlt vörös, gyulladt duzzanatok hada látható. Ehelyett extrémen száraz ezen a területen a bőr, pikkelyes és hámlik, ráadásul csúnya bőrkeményedések tarkítják, ami ki is repedezik. Időnként itt is jelentkezik egy-egy kíméletlen viszketőroham. Ezt a nem igazán szemet gyönyörködtető és kellemetlen jelenséget ábrázoltam egy korábbi bejegyzésemben, a tenyeremet ábrázoló fotómmal (ITT található a poszt). 

16266088_1399512370073269_3548144633119576173_n_2_1.jpg

Természetesen korábban rengeteg hidratáló krémet kipróbáltam. Ezek nagyon száraz és érzékeny, kirepedezett bőrre szánt termékek voltak, de sajnos sűrű, egy-kétóránkénti használat mellett sem jelentettek megoldást. A bőröm egyébként is nagyon száraz, és tisztában vagyok vele, hogy a téli időszak ront az ekcémás tünetek helyzetén. Nagyon gyakori hidratálás mellett javulást érek el más területeken – például a kézfejemen -, a tenyerem viszont úgy viselkedik, mintha mindenféle csodakrém leperegne róla… Mindemellett hónapok óta kesztyűben mosogatok és végzek minden házi munkát, amelynek során valamilyen vegyszerrel érintkezek. A bőrgyógyász által felírt krémek segítettek ezen az állapoton, de a legnagyobb elővigyázatosság és gondos kezelés ellenére sem olyan még a kezem, mint az átlagembernek. A doktornő elmondása alapján az allergizáló hatás erősebb, mint a krémek. Alig vártam, hogy kiderüljön végre, milyen irritáló dologgal állok még szemben.

A múlt hét nagy eseménye az volt, hogy meglátogattam a Bőrgyógyászati Klinikát, hogy kíváncsian alávessem magam az ún. epicután tesztnek. Az epicután teszt során a hátamra ragasztottak különböző allergéneket tartalmazó korongokat, majd ellenőrzést végeztek 20 perc múlva, illetve 48, majd 72 óra elteltével.

Különböző tesztsorok léteznek, az ún. standard sorozatban a leggyakrabban előforduló allergéneket vizsgálják (pl. illatanyagok, tartósítószerek, adalékanyagok, fém). Ezen kívül viszont számos tesztsorozat létezik: fogászati segédanyagokra, gyógyszerekre, műkörmös, illetve fodrász által használt anyagokra, valamint tartósítószerekre, és illatanyagokra specializálódott skála is van. Nálam a standard sorozat elemeit vizsgálták, konkrétan 36 különböző allergént. 

unnamed.jpg

­

A fotó nem csupán illusztráció, a tulajdon hátamat ábrázolja. 

Miért volt szükség az epicután tesztre?

Az ekcémám okának, illetve okainak felderítése motiválta, hogy szakorvost keressek fel. Eme bőrbetegség kialakulásának hátterében általában nem egyetlen tényező áll; nem fejeződött be ott a nyomozás, hogy a vérvizsgálat (LMG) használható információval szolgált számomra, azaz a tejfehérjére pozitív eredményt adott. Akkor merült fel első ízben, hogy a tejjel való harmonikus románcom csak a képzeletemben létezik, és inkább veszedelmes viszonyként kellene meghatározni, amikor ellátogattam a természetgyógyászhoz. Erről korábban ITT olvashattatok.

A kínai orvoslással foglalkozó természetgyógyász nyilvánvalóan merőben más módszerrel dolgozott, mint az allergológus-bőrgyógyász doktornő. Viszont abban egyetértettek, hogy az ekcémának nem egyetlen kiváltó oka van; akiben megvan a hajlam, valószínűleg meg is marad, különböző tényezők javítanak vagy rontanak a helyzeten. A stressz, a hideg idő, a hormonális változások, a pollen, a különböző piperecikkek mind befolyásolhatják az ekcémás vagy arra hajlamos bőr állapotát. Ezért nyilvánvalóan szükség volt az epicután tesztre is, hiszen az LMG (vérvétel) bizonyos ételallergiák vizsgálatára alkalmas; azonban számos más jellegű, ún. külső (bőrrel érintkező) allergént ezzel a “hátra ragasztós” módszerrel van lehetőség elemezni. Gyanúra adott okot a tenyerem fentiekben tárgyalt állapota is, valami nekem is azt súgta, hogy egy bizonyos dologgal kerülnöm kellene a kontaktot. Tehát ún. kontaktallergia is állhat a háttérben, már csak ezt a rejtélyes ludast kellene megtalálni!

A következő naplóbejegyzésekben lerántom a leplet a fejleményekről! 

Megtudhatjátok, hogyan zajlott pontosan a vizsgálat időszaka, és milyen eredményt kaptam!

 

Ha tetszett, amit olvastál, kövess Facebookon, hogy ne maradj le a folytatásról! 🙂

Ha most kapcsolódtál be, érdemes a történet előzményeit is (korábbi bejegyzéseimet) elolvasnod!

Ha szívesen kipróbálnád további tejmentes receptjeimet, akkor kattints IDE!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Csipyke says:

    Perui. Kovaföldet. Ettél. Blöeeeeee. Mire nem használ?
    Azért jobbulást!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!