Az előző naplóbejegyzésemben (ITT) kifejtettem, mi fán terem az epicután teszt, és miért volt szükség rá, hogy elvégezzék esetemben ezt a vizsgálatot. Most arról fogok beszélni, hogyan zajlott ez pontosan, hogyan éltem meg ezt a néhány napot, és milyen talányra derült fény. Aki részt vesz ezen a vizsgálaton a jövőben, készüljön fel rá, hogy nem fogja egy alkalomból megúszni. Összesen három reggelünket kell rááldozni a procedúrára, tehát szervezést igényel, hogy szabaddá tedd magad ezekre az alkalmakra.
Az első napon megtörténik a különböző allergén anyagokat tartalmazó korongok felhelyezése a hátra. Ez teljesen fájdalommentes; mindössze egy olyan kis extra esemény történt, hogy hozzájárulásommal fotók készültek a hátamról. Akik esetleg felsőfokú tanulmányaik során foglalkoznak majd a témával, esetleg találkozhatnak „velem” egy oktatási anyag diáin vagy lapjain. Bár nem hiszem, hogy meg fognak ismerni! 🙂
Most megtudhatjátok, pontosan mi volt az a 36 allergén, amit vizsgáltak a teszt során. Ahogy a világhálón tájékozódtam, úgy vettem észre, hogy különböző klinikákon lehetnek apróbb eltérések, de ezek nagyon minimálisak, sokszor csak a sorrend és megnevezés más. Nálam biztos, hogy a lent felsoroltak vettek részt a tesztben, hiszen az eredmények kiértékelésekor ezek szerepeltek a kezelőlapomon. A felsorolás alapján utánanéztem, milyen felhasználási területen találkozhatunk velük.
Milyen allergéneket vizsgálnak az epicután teszten, és hol találkozhatunk ezekkel?
(Az epicután teszt standard sorozatának elemeit ismertetem!)
1. Kálium-dikromát: Mérgező hatású oxidálószer. Bőrcserzés, fapácolás, festékgyártás és vegyszergyártás területén használják fel.
2. Kobaltklorid: Üveg, porcelán és kerámiák festésére használják.
3. Nikkelszulfát: Festékek és lakkok gyártásához, fák pácolásához és kerámiák készítéséhez is használatos. A nikkelötvözetek megtalálhatóak bizsukban, az ezüstben és fehéraranyban is.
4. Formaldehyd: A szmog egyik összetevője. Kipufogógázban, cigarettafüstben is előfordul, mivel szerves vegyületek égésekor keletkezik. A ruhaipar a ruhák állagmegőrzésére használja. Élelmiszerekben E240 néven található.
5. Terpentinperoxid: Parfümökben és a kerámiaiparban is jelen van.
6. Mercaptobenzothiazole : Főként a gumiiparban használatos.
7. Thiuram Mix: Gumiból készült termékekben megtalálható adalékanyag.
8. Lanolin: Főként hidratáló krémekben, tusfürdőkben található meg.
9. Thiomersal: Egy etil-higany tartalmú vegyület, előfordul konzerválóanyagként egyes gyógyszerekben és oltóanyagokban (pl. influenza elleni oltás). Fertőtlenítő és gombaellenes szer.
10. Hg (II)-amidochlorid: Gyulladáscsökkentő szer bőrbetegségekre.
11. Benzocain: Helyi érzéstelenítésre használt gyógyszer.
12. Perubalzsam: Ételízesítőként és illatanyagként (parfümökben, kozmetikumokban) használják. Gyógyszeriparban is alkalmazzák fertőtlenítő és szövetregeneráló hatása miatt.
13. Kolophonium (fenyőgyanta): Kozmetikumokban (szappan, kenőcs), gyógyszerekben is előfordul.
14. Neomycinsulfat: Antibiotikum krémekben és szemcseppekben.
15. Fragrance mix I. : Parfümkeverék (8 különböző illatanyagot tartalmaz)
16. Fragrance Mix II.: Parfümkeverék (6 különböző illatanyagot tartalmaz)
17. Kathon CG: Kozmetikumokban használt tartósítószerek kombinációja.
18. Parabén mix: Tartósítószer gyógyszerekben, kozmetikumokban, élelmiszerekben.
19. Phenylbutazon: Nem szteroid gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító.
20. Clioquinol: Gomba- és protozonellenes szer. (Protozon: egysejtű élősködő).
21. Quaternium 15: Tartósítószer kozmetikai termékekben, szappanokban.
22. p-tert-Butylphenol-Formaldehyde: Gyanta, mely leginkább ragasztott bőrtermékekben (cipők, táskák, övek) található meg.
23. Resorcinol (rezorcin): Fertőtlenítésre használják a bőrgyógyászatban, valamint felhasználják a gyógyszergyártásban, a gumigyártásban és a műanyagiparban is.
24. Propolis (méhszurok): Gyantás anyag, amit a méhek gyűjtenek a fák rügyeiről. Leggyakrabban tinktúraként használják.
25. Compositen mix: Növényi kivonatok keveréke (kamilla, baradicskóró, cickafark, árnika, és őszi margitvirág). Kozmetikumokban, gyógyszerekben, testápolókban, samponokban megtalálható.
26. Primin: A díszkankalin levelein található mirigyszőrök tartalmazzák.
27. Quecksilber-II-chlorid (higany(II)-klorid): Fertőtlenítőszer.
28. Propyleneglycol: Kozmetikumokban, rágógumiban, dohánytermékekben is használják.
29. IPPD: A gumiiparban használatos anyag.
30. PPD mix: Kaucsuk- és műanyaggyártásban használják.
31. Holzteer Mix (Wood tars mix): Adalékanyag cukorkákban, alkoholban.
32. Epoxydharz (epoxigyanta): Építőipari ragasztók, csónakok, sporteszközök gyártása.
33. Budesonid: Szteroid asztma, szénanátha, allergiák kezelésére.
Tehát van olyan, aki allergiás egy allergia elleni szteroidra…
34. Tixocortol-privalat: Gyulladáscsökkentő krémekben, fül- és szemcseppekben.
35. MDBGN: Tartósítószer kozmetikai és ipari termékekben.
36. Methylisothiazoline: Kozmetikumokban használatos tartósítószer.
Egy keddi reggelen történt a látogatásom a Bőrgyógyászati Klinikán, majd egy órán belül már indulhattam is haza a tapaszokkal a hátamon. Némi diszkomfort érzésre számítani kell, már öltözködés közben is tartottam kicsit attól, nehogy felváljon a ragasztvány. Az asszisztensnő elmondta, hogy nagyon elővigyázatosnak kell lenni, naponta többször javasolt finoman odadöngöltetni valakivel a hátamhoz a tapaszokat. Írásos tájékoztatót is kaptam arról, mire kell ügyelnem az elkövetkezendő napokban. Néhány pontban összefoglalom a lényeget!
Mire kell figyelned, ha epicután teszten veszel részt?
• SZIGORÚAN TILOS A HÁT MOSÁSA a tesztleolvasás végéig, azaz 72 óra elteltéig.
• Nem érheti ezt a területet ez idő alatt víz, napfény és szolárium sem.
• Kerülni kell a sportot, a fizikai terhelést és minden egyéb izzasztó tevékenységet.
• Ha minden óvintézkedés ellenére is elkezdenének a tapaszok felválni, akkor javasolt ráerősíteni házilag valamiféle ragtapasszal.
• A kiértékelés reggelén nem szabad melltartót felvenni!
Megjegyzés: Az úszás ebben a néhány napban egy halmozottan hátrányos tevékenység, hiszen víz éri a hátad, miközben még sportot is űzöl!
FONTOS! Ha a fentieket nem tartod be, és értékelhetetlen lesz a teszt, akkor 1 évig nem ismételhető meg!
Az asszisztens arra is figyelmeztetett, hogy az emelést is kerülnöm kell, hiszen szintén nagy veszélyforrásnak számít. Hirtelen nem is tudtam elképzelni, hogyan fogom ezt megoldani, hiszen leánykám még mindig elég sűrűn felkéredzkedik. Ebben a néhány napban próbáltam a lehető legminimálisabbra limitálni az emelések számát. (Véletlen találtam itt egy betűrímet). Alig vártam, hogy végre kiszabaduljak a tapaszok börtönéből, és ne érezzem azt, hogy mozgásomban némileg korlátozott vagyok.
Kedd reggel történt meg a korongok felhelyezése a hátamra, és nagyjából 48 órával később, csütörtökön reggel vették le a tapaszokat. Az első alkalommal még megfigyelés céljából a klinikán kellett maradnom, 20 perc elteltével vetett egy pillantást az asszisztensnő a hátamra. Ekkor az esetleges korai reakciókat figyelik.
Miután a 48 óra elteltével eltávolították az allergéneket, egy bizonyos piros szerrel pöttyözték be a hátam. Ezek a jelölések azokon a helyeken történnek, ahol az allergének helyezkedtek el, hogy továbbra is azonosíthatóak legyenek.
Pénteken, azaz kb. 72 óra elteltével kellett utoljára megjelennem a klinikán. Ezzel az alkalommal a főorvosnő is jelen volt, hogy megbeszéljük a vizsgálat eredményét. A korábbiakban említettem, hogy igen sokrétű tudással rendelkező szakember, az ő magánrendelésére jártam az ekcémám kezelésével kapcsolatban. A doktornő már januárban megjegyezte, hogy a tüneteim alapján a fémre is gyanakszik (ITT található ez a bejegyzés). Most kiderült, hogy beigazolódott a gyanúja: a nikkel-szulfátra kaptunk ugyanis pozitív eredményt.
Tehát az eredmény: nikkelallergia.
Első hallásra laikusként annyi jutott eszembe korábban, hogy nem kevés embernek irritálják a bizsu fülbevalók a fülét; de sebaj, szép számmal lehet nikkelmentes ékszereket is kapni. A fémallergia ennél azért összetettebb, a következő bejegyzésben ezt a kérdést fogom körüljárni. És persze a tejfehérje-allergiámmal kapcsolatban is lesz mondanivalóm, hiszen hamarosan terheléses teszt következik!
Hogy happy enddel záruljon a történet, elárulom, hogy hihetetlenül jó érzés volt három nap “önmegtartóztatás” után jó alaposan megmosni a hátam! Pici lányomat is felkaptam, mert végre büntetlenül megtehettem; nem kellett attól tartanom, hogy megszöknek a tapaszaim. Lejtettem vele egy örömtáncot, máskor bezzeg panaszkodom, milyen nehéz! No, de azért időnként mégis csak olyan jól esik a karomba venni! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: