Mindenmentes őrület – egy ételallergiás szemével

Laktózérzékenység, gluténmentes diéta, mindenmentes csupacsoki süti és társai. Kissé szemlesütve és szégyenkezve be kell vallanom, időnként felbosszantott, hogy egy időben kezdtem azt érezni, hogy elképesztő igyekezettel menetelnek a fenti jelzők és szókapcsolatok a mindennapi szóhasználatunkba. Lépten-nyomon beléjük botlottam, az internetet is egyre inkább elárasztotta a mindenmentes receptek arzenálja. No, persze sosem arra a rétegre néztem gondolatban kissé felhúzott szemöldökkel, – és legyintettem, amikor hallottam, hogy na, már ő is elkezdett „mentesezni” -, akik valóban, tehát bizonyítottan valamilyen ételallergiában vagy intoleranciában szenvednek. Inkább arra kaptam fel a fejem, amire sokan mások is. Voltaképpen, hogy mégis mi a fenének köszönhető, hogy folyamatosan nő azoknak a száma, akik ezeket a divatos jelzőkkel illetett, méregdrága termékeket vadásszák a boltok polcain, mint egy vérbeli kopó: megingathatatlanul és kitartóan. Már őt is behálózta az új trend, és megy a mindenmentes birkacsorda után? (Akinek nem inge, véletlenül se vegye magára! Én sem fogom…) Azok után, akik mindezt teszik mindenféle orvosi diagnózis hiányában, indokolatlanul.

Sokan erősítik azt a tábort is, akik holmi trendként asszociálnak az ételekkel kapcsolatos „úri huncutságokra”, azaz a különféle ételallergiákra és ételintoleranciákra. Pedig számos esetben nem szabad legyinteni és egyszerűen elbagatellizálni a dolgot!

Én eddig különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam a témának, úgy gondoltam, hogy vannak olyan személyek, akik valóban az említett betegségekben szenvednek, őket abszolút nem irigylem. A többiek meg csak élvezzék ezt a mentestermék-hajkurászó szabadidős tevékenységet, ha ők ettől érzik magukat jobban, akkor csak tessék, elvégre semmi közöm hozzá. De azért úgy zárójelben: némileg mégiscsak kicsit bosszantó hóbort.

Ez volt a múlt.

Az utóbbi időszakban, ami nagyjából fél év alatt zajlott le, „kicsit” fordult velem a világ. Azt előre bocsátom, hogy olyan embernek tartom magam, aki nagyon is igyekszik figyelni az egészségére, de nem holmi népszerű irányzatokat követve teszi ezt, egyszerűen azt a tényt veszi alapul, hogy annál inkább a szervezetünket szolgálja az adott táplálék, minél kevésbé feldolgozott, és minél kevesebb benne a sallang: az adalékanyag, a színezék és a tartósítószer. Tehát szorgosan olvasgatom az összetevőket, de nem feltétlen veszek mindenféle bio és mentes terméket, hanem egyszerűen kimegyek a piacra, vagy megnézem, hogy van-e az adott termékből minél „sallangmentesebb” változat.

Arra, hogy nekem bármilyen étellel kapcsolatban bárminemű komolyabb problémám lenne, korábban gondolni se mertem. Tudtam, hogy nagyon érzékeny és száraz a bőröm, emésztési problémákkal küszködök, de megnyugtatónak tűnt a tény, hogy tudtommal semmilyen halálos betegségben nem szenvedek, és a fenti problémák ma már szinte népbetegségekké vagy néptünetekké nőtték ki magukat. Egyszer viszont elérkezett az a pont, amikor betelt az emésztőrendszerem kis pohárkája és a bőröm is segélykiáltásokba kezdett. Ezeket nem hallottam meg azonnal, folyton reménykedtem, hogy csak egy átmeneti állapotról van szó, majd megnyugszom és velem együtt minden porcikám, sejtem, szövetem. De nem így történt, az ekcémám rohamosan terjedt, egyre kellemetlenebbé, fájdalmasabbá váltak a tünetek, és akkor nyomozásba kezdtem. Ezt a hosszú, tanulságos folyamatot most nem részletezném, hiszen a naplóbejegyzéseimben minden részlete megtalálható, a diétához vezető utamnak egészen a kezdetétől. A lényeg az, hogy a természetgyógyásztól kezdve a gasztroenterológuson át a bőrgyógyászig tartott a felfedezőút. Ugyebár tejfehérje-allergiám és laktózérzékenységem is van, az ezt igazoló leletek az íróasztalfiókban pihennek, és a saját tapasztalaton alapuló terheléses teszt is ezt bizonyítja, nem fér hozzá kétség. Tehát a te(l)jes életemnek itt a vége…

Mindez változtatott-e korábbi meglátásomon az étellel kapcsolatos nyavalyák tekintetében?

Természetesen igen. És valószínűleg sokan másképp állnának a kérdéshez, ha akár saját maga, vagy esetleg egy nagyon közeli családtagja, barátja az, akivel kapcsolatban fény derül rá, hogy valamilyen ételhez kapcsolódó „kórságban” szenved. Mindezek ellenére én nem úgy látom a bennem lezajló gondolkodásmódbeli változást, hogy hűtlen vagyok önmagamhoz, és egy pálfordulás eredményeképpen megtagadom korábbi nézeteimet. Inkább azt mondanám: így, hogy én is azoknak a táborát erősítem, akiket megáldott a sors ezzel az állapottal, így árnyaltabban szemlélem e tekintetben a világot. Nem csupán abból az önző felindulásból, hogy most már érint a dolog, hanem mivel érint a dolog, eléggé elkezdtem beleásni magam a témába, és most is folyamatosan dolgozom azon, hogy bővítsem az ismereteim. Az átlagember nem polihisztor, nem tudja minden területen elmélyíteni a tudását. A korábbi hozzáállásom a „mentes témához” azt is tükrözte valamilyen szinten, hogy nem rendelkeztem kellő mennyiségű információval, bár most is úgy gondolom, némi igazság van azért benne.

Biztosan vannak, akik mindenféle hosszas utánajárást, a témában való elmélyült kutakodást nélkülözve a trendet preferálva vágnak bele a „mentesezésbe”. Hogy mi okból, az egy megfejtésre váró kérdés. Talán szeretnének egy közösséghez tartozni? Vagy talán jobban hangzik azt mondani, hogy gluténérzékeny vagyok, mint azt, hogy a gluténmentes életmódot fogyókúrás célból választottam? Esetleg önbizalomhiányosként, vagy éppen feltűnési viszketegség okán valamivel szeretnének kitűnni a környezetükből, felhívni magukra a figyelmet? Ezt nem fogom tudni megválaszolni, ezek csupán feltételezések. Mindenesetre érdekes cikkre bukkantam, mely szerint Amerikában pl. már lecsengett a gluténmentes étrendet övező fokozott figyelem, vagy inkább trend. (Íme: http://tejbepapi.hu/2016/09/13/amerikaban-lecsengett-a-glutenmentes-trend).

Mindenesetre úgy gondolom, valami részigazsága mindenkinek van. Valamilyen szinten egyfajta divatirányzatként is jelen van a „mentesség”, de hiba lenne azt gondolni, hogy túlnyomó részben azok fogyasztják ezeket az ételeket, akiknek semmi szüksége rá. Tehát akik érintettek ebben a problémában, kérem a nevükben, hogy mentesítsük őket az előítéleteinktől. Ha diagnosztizált problémáról van szó, akkor nyilván további kérdéseket nem vet fel, hogy az adott személy miért váltott életmódot. Viszont számos olyan eset is létezik, hogy ugyan semmiféle vizsgálat nem mutatta ki az adott ételnek az illető szervezetében okozott káros hatásait, viszont a személy tapasztalatai alapján megszűnnek bizonyos kellemetlen tünetek, ha az adott ételeket nem fogyasztja. (Erre a kérdésre egy másik posztban szeretnék majd bővebben visszatérni.) Szerintem az ő esetüket is meg lehet érteni. Ez persze újabb kérdéseket vet fel, például, hogy milyen buktatói lehetnek az öndiagnózisnak…

A lényeg viszont az, hogy ne ostorozzuk egymást, ki miért teszi le a voksát egy adott életmód mellett, ez mindenkinek a saját, jól megfontolt, illetve „kényszerdöntése”, vagy éppen nem igazán megfontolt, de akkor is saját választása. Ez van, így kell egymást szeretni, vagy nem szeretni: akár tejmentesen, akár gluténmentesen, vagy éppen mindenmentesen. Aki pedig teheti: a mentesezés alól mentesítve. Béke veletek! 🙂

A bejegyzés sok kérdést vet fel, hiszen nem egy egyszerű jelenséggel állunk szemben. Folytatás természetesen várható! 🙂

Ha tetszett, amit olvastál, kövess Facebookon, hogy ne maradj le a folytatásról! 🙂

Ha most kapcsolódtál be, érdemes a történet előzményeit is (korábbi bejegyzéseimet) elolvasnod!

Ha szívesen kipróbálnád további tejmentes receptjeimet, akkor kattints IDE!