Előrebocsátom, hogy a tökéletes szó nem véletlenül került idézőjelbe, hiszen ha létezne egy sztenderd módon tökéletesként azonosított név, vagy éppenséggel kettő: egy lány- és egy fiúnév, akkor mindenkit ugyanúgy hívnának. Ez talán nem lenne annyira izgalmas. Így azt tudom mondani, a tökéletes név szubjektív, minden leendő szülő számára más és más. Ezzel még nem mondtam semmi újat, de valami módon mégiscsak magyarázatot kellett adnom a címre. Bevezetésként elmesélek egy kis történetet arról, nálunk hogyan történt ez a meghatározó esemény.
Nálunk a névválasztás már azelőtt megtörtént, hogy pici lányunk kirepült Gólyaországból, és úgy döntött, hogy az én pocakom lesz számára az ideális otthon. Igen ám, csak éppen később kiderült, hogy mégsem a tökéletes, sőt, nem is a megfelelő nevet választottuk neki. Hiszen egy kisfiúnak valóban nem tudtunk volna csodálatosabbat választani…
Csakhogy ő kislánynak készült! (Ejha, ezt a mondatot kétféleképpen érheti az olvasó, ezért is olyan szép a magyar nyelv!)
Azt egyáltalán nem állíthatom, hogy fiút akartam. Még nem is tervezgettük komolyabban a babát, épp csak elkezdtünk beszélgetni róla, amikor egy szép napon szüleimhez vonatoztunk kettesben – az akkor még leendő – férjemmel. Előkaptam a táskámból egy rejtvénymagazint, lelkesen kerestük együtt a feladványok megoldásait, amikor éppen egy ritka férfinévként definiált sorra bukkantunk. Talán csak egyetlen betű volt meg belőle, s ez alapján elképzelni sem tudtam, mi lehet a megoldás. Lázas kíváncsisággal keresztbe-kasul írogattuk a részeredményeket, majd egyszer csak feketén-fehéren ott állt előttünk a név: ÁRMIN. Ebben a pillanatban eldöntöttük nagy egyetértésben, hogy így fogják hívni majd valamikor a leendő fiunkat, ehhez nem fér kétség!
Azért volt különös öröm számomra ez a hirtelen szerelem a névvel kapcsolatban, mert ezidáig nem jött még szembe velem olyan férfinév, amire azt mondtam volna, hogy ez az igazi! Bár igaz, hogy addig nem is jártam utána a dolognak túlzottan. Ezzel ellentétben a lánynevekkel kapcsolatban a bőség zavarában éreztem magam, és addig a pontig, amíg nem tört rám a vonaton rejtényfejtés közben a nagy felismerés, biztos voltam benne, hogy kislányunk lesz. Legalábbis az első baba kislány lesz, így nem is érdekelt különösebben a fiúnevek kérdése.
Éppen ezért különös eseményként azonosítottam ezt a rejtvényfejtős sztorit, onnantól kezdve befészkelte magát a fejembe a gondolat, hogy ez biztosan nem véletlen történt, nekünk biztosan Árminkánk lesz!
…Néhány héttel később gyanús jelek törték meg a munkás hétköznapok monotonitását. Dióhéjban az történt, hogy bizonyos történések arra ösztönöztek, hogy „kitöltsek” egy „Van-e baba a láthatáron”-tesztet. (A terhesség szót, illetve ennek ragozott formáit sem szeretem, mi több, utálom.) Ekkor kiderült, hogy Árminka már készülődik leendő családi fészkünkbe 🙂
Mondanom sem kell, mennyire meglepődtem, amikor néhány hónappal később kiderült, hogy kislányunk lesz! Természetesen nagyon örültünk, viszont egy fogas kérdést meg kellett válaszolnunk: mi legyen a neve? Az Árminról ugyebár le kellett tennünk, vagy inkább félretennünk (?) későbbre…
A következő bejegyzésben elmondom, milyen szempontok szerint választottuk ki a „tökéletes” nevet csemeténknek, és milyen eredményre jutottunk! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: