Onnan jött ennek az újdonságnak az ötlete, hogy szeretem a batátát, a rántottát és a csirkét; gondoltam, miért ne hozhatnám őket össze, és kreálhatnék belőlük valami újat! Az eredménnyel nem csak én voltam elégedett, kicsi lányom is örömmel falatozott belőle!
Arra készüljetek fel, hogy ez abszolút nem az az ízvilág, mint ami az előző, baconnal, gombával és darált hússal rakott krumplimra volt jellemző. Ezt az ételt nagyon meghatározza a batáta édeskés íze, így egy fűszeres húsbomba helyett ez egy visszafogottabb, de nagyon ízletes, nyárias, fitt menü! Mindenképpen érdemes kipróbálni!
Ínycsiklandó, ugye? 🙂
Hozzávalók (4 főre):
- kb. 60 dkg csirke
- 1 darab cukkini
- kb. 15 dkg bacon
- 1 fej vöröshagyma
- kb. 1 kg édesburgonya
- 2 dl rizstej
- 20 dkg majonéz
- 1 evőkanál rizsliszt (hagyományos liszttel is jó)
- 5 tojás
- curry
Elkészítése:
- Megpucolom, majd középen ketté vágva megfőzöm az édesburgonyákat, így jobban el is férnek a fazékban, mint egészben! (közepes lángon kb. 15 perc)
- Felkockázom a csirkét és a cukkinit, a vöröshagymát apró kockákra vágom. A cukkinit néhány percig szintén főzöm.
- Elkészítem a szószt. Egy nagy tálban felverek 5 tojást, beleteszek kb. 20 dkg majonézt, 1 evőkanál lisztet, 2 deci rizstejet, és megbolondítom ízlés szerint egy kis curryvel ! Mindezt egy kézi habverővel összekeverem.
- Az apró kockákra vágott bacont – esetleg egy minimális zsír kíséretében – a wokba teszem, és zsírjára sütöm. Beledobom a vöröshagymát, majd a csirkét. A csirkét fehéredésig sütöm, majd a végén hozzáteszem a cukkinikockákat is.
- A wok tartalmára öntöm a szószt. Vigyázat! Ekkor már ne süsd tovább, feltéve, ha cukkinis-csirkés rántottát akarsz enni! 🙂 Legközelebb esküszöm, kipróbálom 😀
- Végül kikenem zsírral a jénai alját és oldalait, és megtöltöm tartalommal: egy réteg felkarikázott édesburgonya, majd egy réteg cukkinis-csirkés ragu. A ragut szokásom szerint leveses merőkanállal merem rá a batátára, így a legegyszerűbb!
- A jénait előmelegített sütőbe rakom, közepes lángon kb. fél óra alatt megsül!
Jó étvágyat kívánok! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: