Az enyveskezűség és az ártatlanság megmutatkozhat egy személyben? Gondolhatnánk: aligha. Viszont azt is tudjuk, hogy a kivétel erősíti a szabályt, kislánykám esete pedig alátámasztja eme ősi mondást! Elmesélek egy rövid mókás kis történetet arról, hogyan férhet meg ez a két, egy személyben általában nem kéz a kézben együtt járó tulajdonság.
Egy szép napsütéses délelőttön éppen a közeli élelmiszerboltba készültünk másfél éves kislányommal. Mindkettőnk számára kellemetlen nyűglődések közepette telt az idő, annak ellenére, hogy ezt az eseményt egy másfél órás kikapcsolódás előzte meg. Sétáltunk, hintáztunk, önfeledten homokoztunk – egyszóval második otthonunkban, a játszótéren múlattuk az időt. Bár függetlenül attól, hány ilyen boldogságos órát töltünk itt el, majdnem mindig határtalan sértődés lesz a kis kiruccanásunk vége. Merthogy a vége is eljön egyszer! Kiabálás – amennyi Szofikám torkán kifér, és rúgkapálás – amennyit a kicsi, de erős lábak elbírnak. Ám amíg a homokozóban bíbelődik egy szem lapáttal és vödörrel a kezében – ha csak rajta múlna, akár órákig is – , ámulatba ejtő csend honol körülötte. Akárcsak egy angyal! Valamikor sajnos meg kell törnöm ezt a csendet, hiszen a szükség mindent felülír: éhes vagyok, valami étket kell rittyentenem, és sokszor ehhez nem árt vásárolni is valami alapanyagot. Ezen a napon is így történt. Merészeltem gyermekemet a babakocsiba rakni, merthogy az üzletben nem ereszthetem szabadjára, hiszen kő kövön nem marad, ahogyan áru sem a helyén.
Ilyen nyűglődős hangulatban indultunk bevásárolni. Próbáltam csitítgatni, bár nem sok sikerrel. A zöldségeknél egészen szűkös a hely, gyorsan felmarkoltam egy citromot, ha már úgyis kissé savanykás a hangulat, koronázzuk meg a napot egy tárkonyos csirkeragulevessel, jó citromosan. Néhány pillanatra leparkoltam a babakocsit a zöldséges-gyümölcsös polcoknál, és odaléptem a citromommal a mérleghez. Dolgom végeztével tovább toltam a babakocsit, közben az ebéden morfondíroztam, s egyszer csak ezt vettem észre, hogy a előbbi vergődéssel ellentétben most hatalmas csend uralkodik a kisasszony háza táján! Mivel vészesen közeledtünk az általában szokásos alvásidő felé, biztos voltam benne, hogy lánykám már az igazak álmát alussza.
A biztonság kedvéért ellenőrzésképpen bekukkantottam a babaverdába, s lássatok csodát: nem aludt az én tündérem, hanem az “égből pottyant” almáját rágcsálta békésen! 🙂 Az a néhány pillanat, amíg magára hagytam, épp elég volt neki, hogy kiválasszon egyet a polcon a mosolygó almák közül, s azonnal le is csapott rá. Kénytelen voltam ezt a szépen körberágcsált példányt bezacskózni, és lemérni! Bár épp előző nap vásároltunk be a zöldségesnél almából…
Az eladó is nagyon megmosolyogta a kis tolvajt, bár rákérdezett, hogy ugyan mi történt ezzel az almával, ő maga is sejtette, még mielőtt megkapta volna a választ!
Ez volt az első – és remélem, egyben az utolsó – csórós sztorink. Azért arra büszke vagyok, hogy az almára esett a választás egy nagy zacskó kólás gumicukor helyett! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: