Az elmúlt hétvégét sajnos nem úgy és nem ott töltöttük, ahol szerettük volna: a családi fészek melege helyett a lakhelyünktől 120 kilométernyire lévő kórház fertőző gyerekosztályán landoltunk, kislányom és én. Hogy mindez hogyan történt? Egy vírusos fertőzés következtében a babám kis híján kiszáradt, ezért gyors infúzióra volt szükség. Ez a váratlan esemény épp a nagyszülőknél töltött vakációzás hetét „koronázta meg”… A történtekről a napokban írtam egy tanulságos szösszenetet Hosszú hétvége babával a fertőző osztályon címmel, melyet megtekinthetsz a címre kattintva, a Kata-pult blogomra irányító linken. Itt azokra a részletekre szeretnék csupán kitérni, mire is számíthat – vagy éppen nem számíthat – az ember, ha kórházba kerül azzal, aki – csemetéjén kívül – társa a mindennapokban: az ételallergiával.
A fent említett irományban részletezem, mire kell ügyelnünk, ha hasonló szituációba kerülünk. Fontos tudnunk többek között, hogy az evőeszközt, toalettpapírt véletlenül se felejtsük ki a bőröndből, amikor erre a kis kiruccanásra készülünk! Valamint olyan kényes részleteket is megosztok, hogy miért is éreztük úgy magunkat, mint Orwell 1984 című regényének hősei, hiszen mi is ki voltunk téve a Nagy Testvér „óvó” tekintetének.
Forrás: flickr.com
Nem kertelek tovább, elétek tárom a minket leginkább érintő részleteket. Azt vegyétek figyelembe, hogy ezek személyes tapasztalatok, amelyek egy bizonyos időpontban, egy bizonyos kórház falain belül születtek. Talán máshol ez nem így működik, talán sokkal körültekintőbbek másutt azok, akiknek a feladata összeállítani egy ételallergiás vagy ételintoleranciás menüjét. Nem tudom, hiszen ez az első ilyen jellegű tapasztalatom, lehetséges, hogy mások ennek ellenkezőjét élték meg. Remélem is, hogy vannak ilyen sorstársak!
Amikor megérkeztünk, egy kedves nővér fogadott minket és nyújtott eligazítást, majd elmondta a tudnivalókat ittlétünkkel kapcsolatban. Kitért arra is, hogy mivel én is itt tartózkodom kislányom mellett, nekem is jár napi háromszori étkezés. Mivel bő másfél éve szültem, tudtam, hogy jobban teszem, ha kiegészítem/helyettesítem az itteni kosztot egy kis otthonival, és abba inkább nem is mertem belekezdeni, mennyire speciálisan kell étkeznem az allergiáim miatt. Öcsém jegyezte meg segítő szándékkal helyettem, hogy ételallergiás vagyok, így kénytelen voltam befejezni a mondatot. A tej- és gluténmentességet említettem meg, a nikkelre nem mertem kitérni, hiszen azon kívül, hogy esetleg szőrszálhasogatónak hat, úgy gondolom, ilyen nehézséget nyilván nem gördíthetek senki és semmilyen intézmény elé. Legfeljebb kiválogatom, vagy – ha ez nem megy- nem eszem meg a veszélyt jelentő falatokat (pl. paradicsomos ételek, hüvelyesek, magvak, alma stb.). Mivel nem szeretek feleslegesen problémás helyzeteket generálni, felesleges konfliktushelyzetekbe keveredni, megjegyeztem, hogy készültem, és ha gondot jelent a speciális étrend, akkor semmi probléma, ha ezt esetleg nem tudják biztosítani. A nővér jelezte, hogy abszolút nem probléma, hiszen van erre lehetőség. Azt is elmondtam a nővérnek, hogy a gyermekorvosunkkal megbeszéltek és a gyanús tünetek alapján a babám is tejmentes diétán van, tehát akkor számára mindenképpen tejmentes menüt kérnénk. Nyugtázta, hogy ez is rendben van, továbbítja a kérést az illetékesek felé. Bár jelezte, hogy egyébként is tejmentes menün vannak a hasonló cipőben járó gyerekek, hiszen a napokban diétázniuk kell, hogy helyre jöjjenek.
Nézzük, milyen „mentes” menüt kaptunk!
- A gyermek tejmentes menüje a következőkből állt:
- Reggeli: 2 jó nagy karéj fehér kenyér, mellékelve hozzá egy Rama mini margarin, melynek mérete annyira mini volt, hogy egy szeletre sem volt elég teljesen. Bónuszként egy „Talléros” kockasajt! Természetesen nem tejmentes.
(A Rama mini margarin tejmentességében nyilván ezek után kételkedtem, mert sok Rama tartalmaz tejszármazékot. Nagy kutakodások után megtaláltam a gyártó oldalán, és ez a termék szerencsére zöld lámpás nekünk!)
- Ebéd: érdekes módon a reggeli felháborító (számomra inkább tréfás) „merénylet” után a szokásos hatalmas méretű csomag (batár nagy és nehéz műanyag tálcaszerűségek közé zárt leves és főétel, ami beterítette az egész mini asztalkát, tehát mindkettőnké egymás mellett már nem fért volna oda belőle.) Az „ételhordó tálca” oldalán matrica, melyen jól láthatóan szerepelt a „tej” szócska mellett egy nagy áthúzott nulla. Tehát csak továbbítódott az illetékesek felé, hogy a gyermeknek is tejmentes menüt kértünk, de akkor mit keresett a reggelinél az a kockasajt? Egyébként a zöldséglevessel nem volt probléma, mellé répafőzelék volt valami darált húsféleséggel.
- Vacsora: 2 nagy karéj fehér kenyér, mini margarin, másfél centi vastag, nem túl bizalomgerjesztő felvágott.
- Másnap ugyanaz volt a reggeli, mint előzőleg, ebédre szintén ugyanaz a leves, a fő fogás pedig egy szelet hús krumplipürével. Ezen nem díszelgett a megnyugtató felirat, így gondolkodóba estem, hogy akkor most mi is a helyzet. Éppen aludt a kicsim, egy jó nagy tízóraizás után elterülve, amikor hozták az utolsó kosztunkat, ébredés után pedig szinte azonnal elhagytuk a kórház épületét. A nagyszülőkhöz hazaérve pedig jól belakmározhattunk, így nem maradtunk éhen! 🙂
- Az én tej- és gluténmentes menüm:
- Reggeli: egy egész csomag puffasztott rizs, két héjában főtt krumpli, másfél centi vastag nem túl bizalomgerjesztő felvágottunk.
- Ebéd: zöldségleves, répafőzelék egy szelet hús kíséretében. A jelzés (a tej és liszt szócska mellett az áthúzott nulla) szerepelt ugyan a tálcán, de a főzelékkel kapcsolatban voltak fenntartásaim (nyilván így a benne ázkolódó hússal sem próbálkoztam). Lehetséges, hogy alaptalanok voltak a félelmeim, ha már a jelzés ott szerepelt, de sajnos a kockasajtos dolog után nem mertem feltétel nélküli bizalmat szavazni…
- Vacsora: ugyanaz, mint a reggeli, annyi különbséggel, hogy nem kaptam krumplit. De ez nem is baj, a nikkelallergiám miatt úgysem a legjobb választás.
- A másnap reggeli szintén ugyanaz, mint az előző napi vacsora. Igencsak szükség volt az anyukám által behozott finomságokra! Annyit „nyertem” a csodás menükből, hogy jól betáraztam puffasztott rizsből, jó lesz későbbre is! 🙂
Nem tudom, miféle félreértés áldozatai lettünk, talán az általunk kért speciális menü az itteni értelmezés szerint egészen konkrétan a tejtől – mint italtól – való mentességre utal; a további tejtermékek, tejszármazékok beleférnek eszerint az értelmezés szerint a tejmentes étrendbe? Talán az ebédet egy speciális konyháról szállítják, a hideg étkezést pedig más készíti össze? Fogalmam sincs. Ezalatt a röpke 2 nap alatt pedig nem is volt energiám, hangulatom ezzel a kérdéssel többet foglalkozni, inkább megoldottuk másként, a hazai kis szeretetcsomaggal…
Kíváncsian várom, kinek milyen tapasztalata volt/van – ha van – kórházi speciális menükkel kapcsolatban?
Örülök, hogy szerencsétek volt, és elkerültétek a váltást! 🙂 Annyiféle tapasztalatot írtak Facebook csoportokban is a poszthoz, meglepett, hogy ekkora különbségek vannak a kórházak között. Vannak nagyon pozitív és ugyanígy negatív tapasztalatok is, de ezek szerint ez is egy különbség, hogy a bejegyzésben szereplő kórházban a kísérőnek (nekem) is járt a napi háromszori étkezés. Mindenesetre sok helyen van még mit fejlődni!
Mi szombat délelőtt kerültünk be és nagyon kedvesek és segítőkészek voltak a nővérek, már aznap kaphatott ebédet is gyermekem. Igaz, kísérőnek fizetségért sincs étel, de ennyi baj legyen. Vasárnap is minden rendben volt, pedig multiallergiás lányom (tej, glutén, sőt szénhditrát diétát tart kezdődő cukorbetegség miatt).
Mikor már azt hittem, ez egy mese, olyan szép, hogy nem lehet igaz, jött a feketeleves hétfőn. Teljesen más nővérek, akik nem tudták, hogy mentes étel kellene és amúgy is mit pattogok… Szerencsére aznap hazamehettünk, de nem tudom, mihez kezdünk ha napokig még ott kellett volna maradnia (tesók miatt utánpótlás hazai étel nem lett volna megoldott)