Kata-pult,

7 érdekes tény a „krisnás” völgylakókról

A napokban már megosztottam veletek élményeim egy részét a másik blogomon, szintén a Krisna-völgyi búcsút vettem górcső alá, bár egy másik aspektusból. Érdemes ezt a bejegyzést is elolvasni, nem csak ételallergiásoknak ajánlom, hanem mindenkinek, aki szívesen részt vesz egy gasztrokalandozáson. Ebből az írásomból azt is megtudhatjátok, hogyan kerültem kis családommal a Somogy megyei Krisna-völgybe, mit kerestünk mi ott, és tulajdonképpen mi is ez valójában. Többek között a béke szigete, arborétum, biofarm, és ahogyan maguk is nevezik: Indiai Kulturális Központ. Csupán két napot töltöttünk el itt, s ez idő alatt mintha ízlelőbimbóim “hazataláltak” volna; a völgylakók étkezésével, ételeivel kapcsolatos információkat  megtaláljátok az említett írásban. De nem csak az evésből állt ez a hétvége! Számos programon vettünk részt, miközben beszélgettünk is itt lakókkal, és mondhatom, megtudtunk néhány információt arról, hogyan is zajlik itt az élet! A teljesség igénye nélkül felsorakoztatok egy-egy érdekes tényt a Völgyben zajló élettel és a Krisna-hívők életmódjával kapcsolatban.

  1. Vannak olyan vegánok, akik a “krisnás” boci tejét megisszák

Mivel nem igazán tudtam eldönteni, akkor most hogy is állnak ők a tejtermékekkel, megkérdeztem. Egy völgylakóval való beszélgetésem során kiderült, hogy a tejhez való viszony alapján bizony két csoportra oszlanak. Vannak közöttük vegánok, akik semmilyen állati eredetű élelmiszert (húst, tejet, tojást) nem fogyasztanak, és lakto-vegetáriánusok, akiknek az étrendjében a növényi táplálékokon túl megtalálhatóak a tejtermékek. Kíváncsiskodásomra „interjúalanyom” azt is elmondta, hogy van olyan is köztük, aki a „kinti életben” vegán, viszont kizárólag a Krisna-völgyi boci tejtermékeit megeszi, megissza. Hogy miért?

Erre azt felelte, hogy nagy különbség van egy világi boci és egy „völgyi” között: hiszen itt nem hagyományos állattartás zajlik, hanem úgynevezett Tehénvédelmi Központ van kialakítva. Ennek a központnak a lakóit nem küldik vágóhídra, hanem a tejükért, munkájukért cserébe gondoskodnak róluk, és nagy megbecsülésnek örvendenek. Mivel itt nincs nyoma az állatokkal szembeni erőszaknak, nem ritka, hogy a már említett „egyébként vegánok” is előszeretettel fogyasztják a termékeiket. Még annyit fontos megjegyeznem, hogy minden itt élő jószágnak neve van, erről magunk is megbizonyosodhatunk a kihelyezett tablót megtekintve.

  1. A tehenek itt zenét hallgatnak és „nyugdíjba” vonulnak.

„Észrevettétek, hogy az istállóban is folyamatosan szól a zene?”- kérdezte tőlünk egy kedves krisnás ifjú. Az az igazság, hogy először fel sem tűnt, hiszen itt egész nap mindenütt szólt a zene, ahogyan egy fesztiválhoz illik. „Ja, hogy az istállóban is? Fel sem tűnt!”-gondoltam. Az viszont azonnal szemet szúrt, hogy az istenséget ábrázoló színes képek díszítik itt is a falakat. A zenéről nekem igazából gyerekkori nagy kedvencem, a Mézga család egyik epizódja jutott eszembe. Ebben a részben Kriszta és zenekara zendít rá egy istállóban, hogy kipróbálják, valóban több tejet adnak-e a tehenek a zene hatására. “Riska teje, jee, jee, je; habos a teteeje, je …”- csendül fel a nóta. Szokás szerint ez az akció is káoszban végződik: az állatok tönkrevágják a hangládát, és szarvukra kapják a dobfelszerelést.

Az itt élő tehenek viszont úgy tűnt, valóban élvezik a muzsikát. Némelyik békésen járt-kelt közöttünk, meg sem fordult a fejemben, hogy bármi kárt okozhatna. A beteg és kiöregedett példányok számára el van különítve egy „rokkantszálló” a pusztában, ők már nem dolgoznak, csak legelnek, bámészkodnak és pihennek egész nap. Itt valódi megbecsülés jár ki a nyugdíjasoknak! De így is van rendjén…

  1. Nem izzaszt a szári a nyári forróságban!

Legalábbis ezt a választ kaptam a kérdésemre egy bennfentes hölgytől, aki mindeközben tilakát (a hívők jelét, lásd lentebb) festett a homlokomra. Azt mondta, hogy tévhit, hogy annál jobban viseljük a forróságot, minél kevesebb ruha van rajtunk. A hölgyeken – legalábbis most, a nyári hőségben –  egy haspólóhoz hasonlatos ruhadarab volt, tehát a derekuk szabadon szellőzhetett. Bár ez első látásra fel sem tűnik, hiszen körbetekerik magukat a kb. 5-6 méter hosszú színes, mintás szárijukkal. A szári természetes anyagokból – pamutból vagy selyemből – készül, ebből kifolyólag hűti a testet.

  1. A nők homlokára van írva, hogy házasok-e!

A Krisna-hívők homlokukra két aranyszínű függőleges vonalat festenek, amely Krisna lábnyomát jelképezi, s ez egy szent növény levelét ábrázoló mintában végződik. Ezt hívják tilakának. Ha ezt kiegészíti a homlokra festett piros színű pötty is, akkor az illető hölgy biztos, hogy házas. Valóban az arcukra van írva; mennyire praktikus ötlet!

  1. A kávé és a tea is kábító- és mámorítószernek minősül náluk

Minden olyan szer fogyasztása tiltott a krisnások körében, amely befolyásolja a tudatot és függőséget okoz. Nem csak a szó szoros értelmében vett drogok és az alkohol tartozik ide, hanem a kávé és a tea is.

  1. Itt ismeretlen a fokhagymás lehelet!

A fokhagyma és a hagyma azért tiltott, mert afrodiziákumnak, azaz vágyfokozónak minősül. Mivel a szenvedélyes gondolatok elkerülése a cél, nem használnak az ételekben hagymaféléket. A másik érdekes dolog, hogy a Krisna-hívők gombát sem fogyasztanak, mivel az sötét helyeken terem, a fény energiáját mellőzve. Ezért azoknak, akik a tudatukat szeretnék megtisztítani, nem ajánlott a gomba fogyasztása.

A Krisna-völgy tavasztól őszig számos rendezvénnyel várja látogatóit, de ezek közül a legnépszerűbb a búcsú, ahol évről évre több ezer ember vesz részt. Színes programkínálat, előadások, kedves emberek, kézműves vásár és festői környezet várja a kíváncsiskodókat. Én azt javaslom, érdemes kicsit belekóstolni a világukba! Végezetül jöjjön még néhány kedvcsináló fotó erről a hétvégéről:

Ha tetszett, amit olvastál, kövess Facebookon, hogy ne maradj le a folytatásról! 🙂

Ha most kapcsolódtál be, érdemes a történet előzményeit is (korábbi bejegyzéseimet) elolvasnod!

Ha szívesen kipróbálnád további tejmentes receptjeimet, akkor kattints IDE!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!