„Anya, anyaa, anyaaa”! – türelmetlenkedik a manó, közben felborítja az almás zabkását. Morgolódva törlöm fel a kezem ügyében lévő popsitörlővel, de nem kellett volna lehajolnom, hogy meglássam: egy csatatér megint a szőnyeg, fel kéne porszívóznom a beletaposott pukimorzsákat. De „Hova tetted a kaját?” – szólít az elcsigázott férj. Csörög a telefon, biztos a mama az, a keresztelő ügyében, gyorsan elő egy naptárt! A blogbejegyzés… mit is akartam írni? Elfelejtettem! Miért is nem jó az időpont nekünk augusztus első hétvégéjén? Pittyeg a telefon, e-mail érkezett…
Forrás: pixabay.com
Vagy:
Vissza kellene hívnom három ügyfelet, de nézzük csak, pontosan melyikükkel mit beszéltem meg? Hívás közben átfutok néhány fontos e-mailt, közben már az kattog a fejemben, hogy az értékesítési versenyből már csak néhány nap, még most kell belehúzni, és hopp… Közben érkezik egy újabb e-mail, gyorsan át kell futnom egy oktatási anyagot! De itt egy régóta húzódó ügy, még ma meg kellene oldanom, de mindjárt dél, és megígértem, hogy még délelőtt intézem…
Forrás: pixabay.com
Vagy:
Csak nemes egyszerűséggel átfutom a Facebook-értesítéseim, amíg nézzük az esti filmet. Csak válaszolok az e-mailjeimre, amíg megnézem (vagy inkább meghallgatom) az időjárás-jelentést. Csak átsuhanok villámgyorsan a Facebook-csoportok legfrissebb kommentjein: a tévé előtt, ölemben a vacsorával. Telefonbeszélgetek, miközben etetem a gyereket, közben egészen másfelé kószálnak agytekervényeim…
Ismerős? Ez bizony kőkemény multitasking, azaz több teendő egyidejű (?) végzése.
Okosabbnak érzed magad tőle? Vagy boldogabbnak? A társadalom hasznosabb tagja vagy? Büszke vagy rá, hogy te is ezzel a szuperképességgel rendelkezel? Ha nő vagy, netán azt érzed, így még sokkal „nőbb” vagy, vagy egyenesen ettől (is) vagy nő, hogy képes vagy párhuzamosan több funkciódat működtetni?
Ha legszívesebben nem kérnél belőle, akkor ismét ikszelhetsz a képzeletbeli jelölőnégyzetbe: “Nem vagyok robot”! Ahogyan azt talán egyszer már megtetted az Anyukás Facebook-csoportok: buksisimi vagy tőrdöfés című szösszenet elolvasása után! 🙂
A nők egyszerre több dologra képesek (?) figyelni – mindenki által ismert ősi közhely. Ha meghallom, fújtatok magamban, és pattanásig feszülnek az idegeim. És ha én azt mondom, hogy ÉN NEM? Akkor nem is vagyok igazán nő, vagy kevésbé vagyok az? 🙂
Az a típus vagyok, aki nem szívesen néz ugyanabban az időben filmet és fogyaszt el egy gusztusos vacsorát! Jó, egy-két snacket még csak legurítok, na de egy ínycsiklandó falatoktól illatozó tálat csakis olyan „steril” körülmények között szeretek elfogyasztani, ahol nem szól a tévé, a rádió… Esetleg a reklám zajonghat a háttérben. Pontosítok: hadd szóljon! De ha igazán élvezettel falatozom, igencsak szelektív lesz a hallásom!
Sőt, egyszer egy baráti összejövetel alkalmával kifejtettem akkor nagy népszerűségnek örvendő bölcsességem, mely szerint sokkal jobban tudok ülve gondolkodni, mint állva! Talán mulatságosnak tűnik a megállapítás, de próbáljátok csak ki…
Szóval multitasking. Én nem vagyok képes rá!(?) Hogy miért?
… Talán mert igazán senki nem képes rá?
Szerintem ugyanabban a pillanatban egyszerre több dologgal foglalkozni valójában a legtöbb esetben lehetetlen. Valószínűbbnek tartom, hogy ide-oda „ugrálunk” a teendőink között, tehát nagyon gyors váltogatásokról van szó. Úgy gondolom, nyilván attól is függ a dolog, mennyire vagyunk képesek több feladat párhuzamos végzésére, milyen egyszerű vagy éppen bonyolult teendőről van szó. Az még nekem is ment, hogy szobabiciklizés közben filmet nézzek, vagy éppen nyelvleckét hallgassak. Viszont az tuti, ha lenne jogsim, akkor nem szeretnék vezetés közben telefonálni, de már azzal a feladattal sem igazán tudnék megbirkózni, hogy olvasás közben rádiót hallgassak. Természetesen, ha feltétel, hogy a könyv sorait ne csak nézzem, hanem lássam és értelmezzem is, és a rádióból a hallójárataim felé szüremlő hangoknak ne kelljen süket fülekre találniuk.
Forrás: flickr.com
Nagy örömömre az utóbbi időben belebotlottam jó néhány cikkbe, amelyek szerint csak illúzió azt gondolni, hogy valami ezerkarú istenségként hipp-hopp egyszerre megoldjuk kis miniuniverzumunk összes kínját-baját. Ehelyett a feladataink között váltogatunk, hol ide, hol oda kapkodunk, ami számos esetben nem jár a megfelelő eredménnyel. Természetesen elkerülhetetlen ez a folyamat bizonyos élethelyzetekben, szerepekben és munkakörökben; jó néhányszor én sem tudtam mentesülni ez alól. Viszont teszek róla, hogy amennyiben ez elkerülhető, akkor ne sodorjam magam feleslegesen ebbe a csapdába. Mert úgy érzem ilyenkor, hogy csapdáról van szó, amelyben vergődök; hiszen egyszerre akarok mindent és most azonnal megoldani, mégsem sikerül rövidebb idő alatt, mintha szépen sorjában pipálnám ki az elvégzett teendőimet. Sőt, inkább hosszabb idő alatt oldom meg a megoldandókat, mintha egy dologban mélyülnék el; hiszen az örökös ugrándozás alatt elvész a valódi összpontosítás vagy az ihlet. És csak a kétségbeesett kapkodás marad, s nem tartom méltó jutalomnak, hogy ezért egy szuperképességgé misztifikált, talán nem is létező (egyetlen szóban ki sem fejezhető) jelzőt aggathatok magamra, amitől a társadalom szemében még inkább nő lehetek…
Szerintetek?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: