Kata-pult,

A Nagy-Magyarország kicsiben – A Szarvasi Arborétumban jártunk

Az idei nyáron több egynapos családi kirándulást is szerveztünk, többek között elmerülhettünk a Szarvasi Arborétum varázslatos kis világában. Én nem először jártam itt, néhány alkalommal megpihentem már a szarvasi mamutfenyő árnyékában. Elég távoli emlékek már ezek, hiszen diákkoromban vettem részt ezeken a kiruccanásokon, azt viszont hamar nyugtáztam, hogy sokat változott és rengeteget fejlődött azóta a növénykert. 

Ami emlékeimben megmaradt, az a különleges növények hada, a mocsári ciprussal és a több mint 140 éves vén mamutfenyővel megkoronázva. A másik meghatározó élményem gyermekként a sétahajózás volt a Holt-Körösön. Hogyne lenne feledhetetlen számomra, hiszen a hajó ugyanazt a keresztnevet kapta, mint jómagam: Katalin, csak éppen egy római kettessel teljes az elnevezés (Katalin II. Sétahajó). Ráadásul kisgyerekként mi is felpróbálhattuk a kapitányi sapkát, sőt egy rövid időre a hajókormányt is kézbe vehettük, természetesen ellenőrzés mellett. A hajózás ettől igazi gyerekbarát programként vésődött az emlékezetembe, tehát érdemes ide szerveznünk akár egy egynapos családi kikapcsolódást is!

Saját fotó, mely illusztráció, nem a Katalin II. Sétahajót ábrázolja (ebben az időszakban – a fotó készítésekor – átmenetileg nem közlekedett). A fotót az Arborétum hajókikötőjében készítettem.

Az elmúlt évek során több látnivalóval gazdagodott az arborétum, ha itt járunk, mindenképp váltsunk belépőt a Mini Magyarország Makettparkba is. A helyszín különlegessége egyébként, hogy van Szarvason egy szélmalom, ami a történelmi Magyarország közepén áll. A Makettpark folyamatosan fejlődő repertoárjában felfedezhetjük többek között a Gyulai várat, a Szegedi Dómot, a Pécsi dzsámit és az Országházat, de már számos olyan épületben is gyönyörködhetünk kicsiben, amelynek eredetije Erdély, a Felvidék és Kárpátalja területén található. Az építészeti műremekek, templomok, várak és kastélyok mellett a jelentősebb vasútállomások, hidak, illetve a mini Balaton is megtalálható. A gyermekeknek külön élvezetet nyújt a makettpark interaktivitása, hiszen gombnyomással indíthatják el a hidakon, alagutakon átrobogó vonatokat, de számos egyéb elem is játékra hívja a látogatókat. Erre egy példa, hogy gombnyomás hatására felcsendül a Szegedi Dóm harangjátéka.

Tihanyi apátság (saját fotó)

Szegedi dóm (saját fotó)

Ha személyre szóló szuvenírt szeretnénk hazavinni, akkor pedig kiváló lehetőséget nyújt a park területén elhelyezett egyedi hűtőmágnest készítő automata. Úgy működik ugyanis, hogy háttér gyanánt választhatunk néhány makett fotója közül, illetve készíthetünk ehhez egy saját arcképet is a szerkezet segítségével. A fotózást természetesen van lehetőségünk többször megismételni, amíg nem sikerül valami igazán előnyös szögből elkészíteni a szelfinket. Mindehhez bepötyöghetünk egy személyes kísérőszöveget is, és máris megalkottunk egy egyedi és megismételhetetlen kis ajándékot!

Idén tavasszal kültéri kiállítással bővült a látnivalók palettája az arborétumban, amely Zsombori Árpád képzőművész alkotásainak gyűjteménye „Tündöklő kövek” címmel. Az állandó kiállítás helyszíne már önmagában is nyugalmat áraszt, érdemes a kis fenyvesben megállnunk, és kicsit elidőznünk. Gyönyörű kerámiaszobrokat csodálhatunk meg a kövek üregében, melyekhez egy-egy bibliai ihletésű kis történet társul.

saját fotó

Ismét sikerült egy olyan helyszínt felfedeznünk, amelyet egy családnak sem szabad kihagynia!

A cikkem megjelent a KidsOasis oldalán is.

Ha tetszett, amit olvastál, kövess Facebookon, hogy ne maradj le a folytatásról! 🙂

Ha most kapcsolódtál be, érdemes a történet előzményeit is (korábbi bejegyzéseimet) elolvasnod!

Ha szívesen kipróbálnád további tejmentes receptjeimet, akkor kattints IDE!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Országh-Kiss Kata says: (előzmény @Olimpia Demeter)

    Köszönöm szépen! 🙂 A következő e-mail címre várom a fotókat: ktlnorszgh@gmail.com.
    Kellemes hétvégét kívánok!

    Üdv.: Országh-Kiss Katalin

  2. Olimpia Demeter says:

    Kedves Katalin,

    Igen sajnos abban az időszakban egy hónapig a parton dekkolt a hajó, egyéb nem várt műszaki hibák miatt, sajnáljuk, hogy nem tudott velünk utazni. Következő évben természetesen várjuk Önt/Önöket egy hajóútra és szívesen fogadunk hasonló élménybeszámolót.
    Ha elküldi nekem az emailcímét szívesen küldök szuper fotókat a Hajóról.
    Szép napot kívánunk,

    Üdv.: Demeter Olimpia

  3. Országh-Kiss Kata says: (előzmény @Olimpia Demeter)

    Kedves Demeter Olimpia!

    Természetesen megértem. Igaza van, és elnézését szeretném kérni. Köszönöm a figyelmeztetést! Az igazság az, hogy korábban utaztam a Katalin II. Sétahajón, viszont idén nyáron valóban nem sikerült (telefonos egyeztetéskor kapta családtagom a tájékoztatást, hogy a hajó átmenetileg nem közlekedik). A fotó alatt kiegészítettem a leírást! Megfelelő ez így Önnek? De természetesen fotót is szívesen megjelenítek a Katalin II.-ről.

    Tisztelettel: Országh-Kiss Katalin

  4. Olimpia Demeter says:

    Kedves KataPult blog,

    A képen szereplő Sétahajó NEM a Szarvasi Katalin II. Sétahajó, szeretném ha helyesbítene a cikkjében, mert számomra nem egyértelmű melyik hajón is utazott valójában. 🙂
    Nagyon szívesen küldök fotókat, ha tényleg a Katalin II.-n utazott, egyébirant kérem használja a helyes nevét a hajónak és kérjük a korrigálást a cikkben.
    Remélem megérti, hogy nem szeretnénk összemosást és félreértést a nevek használata tekintetében.
    Köszönettel,

    Demeter Olimpia – Katalin II. Sétahajó Bt.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!