Forrás: pixabay.com
Hogy mi is az énidő?
Az a minőségi idő, amit önmagunkra fordítunk, amikor nem a munkánkkal és egyéb kötelezettségeinkkel foglalkozunk, és nem is azzal, hogy másoknak megfeleljünk. Munka, kötelességek, megfelelés: egyszer csak legyűrnek mindenkit, és ebből a gyűröttségből jól esik néha kicsit kisimulni, azaz kiegyensúlyozódni. Az énidő segít harmonizálódni, feltöltődni, messzebbre űzni a sötét felhőket egy pozitívabb életszemlélet reményében.
Amíg egyedülálló vagy, tele vagy énidővel, pontosabban ennek lehetőségével, az pedig már csakis rajtad múlik, milyen mértékben sikerül a munkád és egyéb kötelezettségeid mellett időt szentelned önmagadnak. Persze, így is előfordulhat, hogy azt érzed, semmire sincs időd, hiszen egyfolytában túlórázol, munka mellett tanfolyamra vagy éppen vezetni jársz, és olyan kifacsartan térsz haza, hogy örülsz, ha elmosogatsz, mielőtt az ágyba zuhannál. Ilyenkor érdemes megállnod egy szuszra, és átgondolnod: ez valóban csak egy átmeneti, küzdelmesebb időszak, és nem lesz mindig így, hiszen látod a fényt az alagút végén? Vagy töredelmesen bevallod magadnak, hogy hosszú-hosszú évek óta így sikerül szervezned az életed, hiszen mindent azonnal akarsz, és rendszeresen egy hátsóval kívánsz megülni öt lovat? Az énidőre igenis nagy szükség van, bárki légy: akár egyedülálló, ambiciózus fiatal, akár kapcsolatban élő hősszerelmes, vagy éppen egy vagy többgyermekes anyuka.
Forrás: pixabay.com
Ha kapcsolatban vagy, az énidő mellett már roppant mód jelen van az életedben a miidő is. Persze meg kell találnod az egészséges egyensúlyt, hogy a miidő ne vegye át a teljes uralmat az énidőd felett. Természetes, hogy ha már kapcsolatban vagy, szeretnéd a pároddal tölteni szabadidőd nagy részét. De a sok közös program mellett igenis szükség van némi külön kikapcsolódásra, legyen az akár egy mozi, edzés vagy kávé a barátnőddel, akár egy elmélkedős, írogatós vagy olvasós este egyedül.
A helyzetet tovább fokozza, ha befészkeli magát hozzánk az új családtag, egyenesen Gólyaországból. Kicsi a bors, de erős – ebben a szituációban pedig különösen igaz. A kis borsocska pedig igencsak erőteljesen befolyásolja, sőt inkább felborítja az addig megszokott rendet.
Forrás: pixabay.com
Na, innentől aztán kőkemény feladat, hogy megszervezzük, ne csupán egy dimenzióban – az örökös gyerekidő mókuskerekében teperő anyaként – létezzünk, hanem csempésszünk a hétköznapok malmába egy kis miidőt, sőt, némi énidőt is. A prioritási sorrend azért úgy szerencsés, ahogy a címben is szerepel: gyerekidő, miidő és énidő.
A gyerekidő adott, hiszen csemeténkkel automatikusan együtt jár, hogy vele töltjük a nap 24 órájának jelentős részét. (Legalábbis amíg otthon vagyunk vele.) A miidő és énidő az már nem biztos, hogy „magától” jön, némi szervezést igényel, megbeszélés tárgyát képezi. Fontosnak tartom, hogy kisgyermekes anyukaként egyszerre mindhárom dimenzióban létezzek!
A gyerekidő mellett igenis szeretnék egy „párhuzamos világban” is jelen lenni, ahol nem csak egy csodálatos pici lány anyukája vagyok, hanem álmaim férfijának szerető felesége is. Tehát miidő. Ezt is nélkülözhetetlennek tartom, még ha sokszor – önhibánkon kívül – kudarcba is fullad a megvalósítás. (Például gyermekünk gondol egyet, és éjjel 11-kor a saját lábméreténél 16 számmal nagyobb magassarkúban flangál fel-alá a folyosón, hangosan csokit követelve, vagy éppen azonnal kipattan a szeme, miután már fél órája szunyókált, s mi lábujjhegyen próbálunk kisettenkedni mellőle.) Nos, ha olykor nehéz is, kettesben is fel kell töltődnünk ahhoz, hogy rendületlenül megálljuk a helyünket a kimerítő, dolgos és olykor idegesítő gyermekdaloktól és nyavalygástól hangos hétköznapok viharában.
És végül számomra az sem elhanyagolandó óhaj, hogy időnként egy harmadik világ kapuján is beléphessek: a saját kis világomba, azaz elmerüljek kicsit az énidőmben. Ez utóbbi bármilyen kikapcsolódást nyújtó tevékenység lehet, amely nem a munkáról, a kötelezettségekről szól, és kivételesen nem is a családról. Ez tulajdonképpen egy kis minőségi szabadidő, ami felett én egyedül dönthetek, mire szeretném fordítani. Barátnőzésre, vagy éppen írogatásra, olvasgatásra, sportolásra, sétára? Amelyikre éppen akkor szüksége van a lelkemnek.
Forrás: pixabay.com
Mindenkinek kell énidő
Természetesen egy családban nem csak a kisgyermekes anyukáknak van rá szüksége, hanem mindenki másnak is: az apukáknak és a gyerekeknek is. Eléggé élénken él bennem az emlék, amikor már kisiskolásként is szerettem időnként bezárkózni a szobámba, és valami irtózatos papírhalommal megtölteni a kukát szinte minden nap. Titkos verseket és elmélkedéseket írtam, és elbújva a világ elől tönkretettem egy Disney mesekönyvet: képes voltam kivágni belőle a képeket, majd beragasztgatni egy – a sarki papír-írószerben – sunyiban megvásárolt kockás füzetbe, és képregényt írni belőle. Vagy ha épp csak néhány hónap volt karácsonyig, akkor forgatókönyvet írtam a nagyszabású karácsonyi műsorunkhoz, amit öcsémmel adtunk elő a család felnőtt tagjainak minden évben. Ha épp az ünnep sem közeledett, akkor naplót vezettem, vagy a saját tinimagazinomat írtam (vonalas A5-ös füzetbe). Mindig megvolt az ürügy, hogy íróasztalom rejtekében töltsek ismét egy kis időt a gondolataimmal. Ha ekkor bárki rám merészelt nyitni, azonnal fújtattam, mint valami kis házisárkány. Már ekkor is küzdöttem érte, hogy időnként hagyjanak békén, hadd rendelkezzek én egyedül az időm egy részével, hogy aztán feltöltődve adhassam át magam újra az iskolai kötelezettségektől terhes hétköznapoknak.
Kisgyermek mellett nyilván nehezebben, ritkábban tudunk minőségi időt szakítani a párunkra és önmagukra, mint egyedülállóként. De azért nem lehetetlen, hiszen kölcsönös szeretettel és empátiával megoldható, hogy időnként egyikőnk vagy másikunk vegyen részt egy külön programon, vagy kapjon egy kis szabad teret és időt akár otthon, akár házon kívül. A miidő lehet az az egy-két óra is, amíg a gyerkőc alszik; ha pedig bagoly típus, akkor nagyszülői, baráti vagy bébiszitteri segítséget kérhetünk a közös kikapcsolódós terveinkhez.
Forrás: pixabay.com
Önzőség?
Nem, dehogy! Alapvető emberi szükséglet. Természetesen okosan kell bánni az arányokkal, mintha csak főznénk. Mindenekelőtt legyen időnk egymásra is, és persze kölcsönösen „hagyjuk békén” néha egymást, hiszen mindenkit egyformán megillet az az idő, amit önfeledten tölthet el egy olyan tevékenységgel, amivel igazán szeretne. Egy-egy ilyen szituáció a család többi tagjának is hasznára válik, hiszen a többiek egy újjászületett, vidámabb és kiegyensúlyozottabb anyukát, apukát vagy gyereket kaphatnak vissza. Ugye nem szeretnénk az Óz, a nagy varázsló bádogemberére hasonlítani, aki eső után berozsdásodva várja, hogy valaki megmentse? Csak egy kis olajra van szüksége, mint ahogyan nekünk egy kis énidőre, hogy aztán olajozottabban működjünk!
„Élni és élni hagyni”. Nagy igazság, még ha bizonyos szituációkban nehéz is ezt az élni hagyást gyakorolni a másikkal szemben.
Kommentek