Forrás: pixabay.com
Hogy téli depresszió vagy „csak” lehangoltság az, ami lejátszódott bennem az utóbbi hónapokban, nem tudom, de ne is menjünk bele, nem ez a célom. Jézusom, május van (!), döbbenünk rá, miközben az előbb még azon járt az agyunk, milyen gyorsan is szalad ez a március. Téli lehangoltság májusban? Erről a szép tavaszról mindent elmond az internetes mém, mely szerint „Keresem azt a lányt, akit Siófokon ismertem meg. Áginak hívták, és azt mondta: majd akkor fekszik le velem, ha májusban hó esik.” (A május helyén eredetileg április szerepelt). Azért persze időnként van egészen tavaszias idő is.
Én most végre igyekszem erre koncentrálni, és úgy döntöttem, hogy egy kis önterápiát tartok így lassan éjfél magasságában, és magam mögött hagyom ezt az iszonyatosan hosszú, betegségekkel terhelt, nehéz telet. A viszont nem látásra influenzás, fülgyulladásos, majd bárányhimlős gyerek, mellhártyagyulladás, hormonális probléma, világfájdalom, derékfájás, levertség… Ráadásul így két év tejmentes diéta után többször azon kaptam magam, hogy szinte leküzdhetetlen a Snickers utáni vágyam és mindenféle tejes finomságok képeivel bombázza az agyam valami gonosz erő. Néhány kilót magamra is kaptam a bűnös gondolatoktól (na, persze, jó szöveg) az utóbbi időben.
No, de gondolom a tél nem csak nekem nem barátom.
Akkor most jól kipanaszkodtam magam, ezt tegyük félre, hiszen az már egy naagy előrelépés, hogy végre folyamatban egy bejegyzés megírása! 🙂 (Ami az utóbbi időben nem igazán ment, főleg, hogy a munka-háztartás-gyerek szentháromságához ezek az egyéni „szocproblémák” is hozzáadódtak). Hogy ti tudtok-e meríteni az én kis listámból, az csak rajtatok múlik, mivel most épp önterápiát végzek, az az elsődleges cél, hogy igazán feléledjek újra poraimból, és igazi főnixmadárként szülessek újra. De természetesen célom titeket is megihletni! 🙂 Tehát, akkor a lényeg, az 5+1 terápiás dolog:
Forrás: pixabay.com
- Utazás
Az utazás talán nem csak a hobbim, inkább a mániám, az életcélom, a kapaszkodóm, a motivációs erőm. Nem feltétlen kell luxushotelekre, külföldi körutazásokra vagy nagy szabású wellness-hétvégékre gondolni, ha éppen csak egy 2-3 napos belföldi kirándulás jön össze és nem is olyan messze, azzal is megelégszem – egy ideig. Amíg fel nem bukkan a következő lehetőség, hosszú hétvége, szabadság: cél, amiért félre lehet tenni, ha kell, egy hétig rántottát és paprikás krumplit enni! 🙂 A közeljövőben Visegrádra készülünk néhány napra, majd a Krisna-völgybe, a Henna-fesztiválra, útközben pedig újra ellátogatunk a bikali Reneszánsz Élménybirtokra is. Ezeknek a felhőtlen (?) napoknak a gondolata rengeteg életerőt ad nekem. Talán azért is voltam ennyire viharvert állapotban, mert fél év telt most úgy el, hogy nem tettünk semmilyen kirándulást.
Forrás: pixabay.com
- Írás
A jövés-menés mellett a másik örömforrás, ami szintén nagyon háttérbe szorult az utóbbi hónapokban. Ilyenkor kicsit lelassítok, beszélgetek önmagammal, megosztom a gondolataim. Ha az írásaim kapcsán felveszik velem emberek a kapcsolatot, vagy kapok egy-egy pozitív visszajelzést, külön öröm.
- „Nemfőzés”
A főzéshez való viszonyom egy igazi „se veled, se nélküled” kapcsolat. Voltak idők, amikor nagyon szerettem főzni, de a gyerkőc után ez részben megváltozott. Kizárólag akkor főzök szívesen, ha esetleg egyedül vagyok otthon, nem kell közben mindenféle baleseteket megakadályoznom. De még akkor sem mindig érzem a szépségét, mert pl. nyáron legalább 40 fok van a konyhában, és úgy beleizzadok a konyhatündérkedésbe, hogy azonnal le is kell tusolnom. Akkor most én szeretek főzni vagy nem? A vele járó kreatívkodást, a fűszerek használatát nagyon is, de maradjunk annyiban, hogy ehhez a tökéletes körülmények a legjobbak. Ebből viszont ritkán jut, így inkább a teher érzése kezdett párosulni nálam a fakanál képéhez. Sokat főztem ennek ellenére az elmúlt hónapokban, és a következő gondolat kezdett kísérteni: „Munka, gyerek, háztartás és kóros időhiány mellett más hogy csinálja, hogy mindig finom meleg ételt varázsol az asztalra? Ráadásul mozogni és írni mikor?”
Úgy, ahogy én eddig: megszakad. Legfeljebb nem vallja be, még magának sem. És mennyien vagyunk így! (Vagy szuperhősnek született, máshogy nem lehet.) Megéri? Ezt mindenki maga tudja, szerintem nem, érdemes rangsorolni. Vannak életszakaszok, amikor jobban belefér, most úgy érzem, az értékes időt inkább másra áldozom, bőven van mire. Találtam egy szuper menürendelős céget, abszolút átlagos árban, ráadásul tejmentes menü is van a palettán, szóval még csak nem is spórolnék jelentős összeget a főzéssel, probléma megoldva. Innentől hétvégén fogok csak fakanalat!
saját fotó (az én kis családom)
- Több minőségi idő a családdal
A „nemfőzés” ehhez jelentősen hozzájárul, de ez egyértelmű, nem is fejteném ki bővebben. Azóta több otthon a gyurmaparty, meseolvasás, diavetítés és sorolhatnám.
- Értékelem, amim van
Nincs tengerparti nyaralóm vagy repülőjegyem holnap reggeli indulással Tenerifére, szép nagy családi házam játszótérrel, medencével és ugrálóvárral, nincs borospincém, saját „mentes” üzletem… De állj, inkább számba veszem, mi az, amim van és szeretem. Nagyon szeretem a családom, még akkor is, ha időnként nehéz velük; szeretem a munkámat is, még akkor is, ha vannak stresszes velejárói; sok olyan ember van a környezetemben, akiket szeretek vagy legalább kedvelek; szeretem a lakásunk, még akkor is, ha kicsi, de legalább lila a szobám fala és van egy pillangós matricákkal kidekorált mellékhelyiségünk. És máris mosolygok.
Forrás: pixabay.com
+1 Mozgás: Azért nem kapta a mozgás az előkelő 6-os helyet, szóval azért lett belőle csak egy ilyen járulékos „plusz egyes”, mert szégyenszemre be kell valljam, hogy jelenleg (MÉG) nem mozgok az égvilágon semmit. Ez eléggé elszomorító tény és nagyon nem egészséges, főleg, hogy munkámból adódóan egész nap ülök. És főleg, hogy bár sosem voltam egy nagy sportoló (sőt, tesiről gimiben előszeretettel lógtam, és ajjaj, elég rondán mutatott az a 2-es év végén a jó és jeles érdemjegyek mellett), le a kalappal a kismama-énem előtt, mintha nem is én lettem volna. Ha szülés után meg tudtam azt csinálni a formám visszanyerése érdekében, hogy majdnem egy évig intenzíven kick-box aerobikoztam (néha a csillár életét veszélyeztetve, néha a sajátomat) és hasaztam heti négy-öt alkalommal Rékával, és gond nélkül rohangáltam babakocsival 7-8, olykor 10 kilométereket, akkor valamit most is kellene tudni magammal kezdeni. Legalább csak olyan szinten, hogy ne érezzem magam egy nyolcvanéves testbe zárva kb. húszéves lélekkel 33 évesen, merthogy itt fáj-ott fáj… Legalább csak heti háromszor, csak annyira, hogy ne csak belül, hanem kívül is húsznak érezzem magam! 🙂 Szóval ez egy célkitűzés, amit talán holnap elkezdek, vagy legkésőbb hétfőn ugyebár.
Ha esetleg tudomásotokra jut, hogy hosszabb ideje nem írok bejegyzést, vagy nem tűnik fel időnként kis családunk az ország random pontjain hátizsákkal, és nem kezdek el rendszeresen ugrabugrálni, akkor nyugodtan rúgjatok seggbe, mert akkor valami gond van! 🙂 Köszönöm!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: